Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, tisztában vagyunk a szükségességével, előnyeivel, elmaradásának következményeivel, és mégis halogatjuk – ez a jóra való restség. Régi problémánk ez – már a Biblia is megemlíti. A pszichológusok szerint ilyenkor a magatartás külső burka alatt mélyen fekvő, többnyire nem tudatos érzelmeink láthatatlan szálakon összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal – és szabotálják a végrehajtást.
Mik ezek az érzelmek?
Például a sikertelenségtől való félelem, ami akár pánikig is fokozódhat. Nem számít, hogy mennyire reális ez a félelem, hiszen többnyire egy tárgytalan szorongás tör ki ilyenkor az illetőből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás. Nem ritkán fel nem ismert depresszió van a háttérben, az illető maga sem érti, miért nincs ereje megvalósítani azt, amit tudomása szerint nagyon szeretne. Furcsa, de a sikertől való félelem is oka lehet a halogatásnak. Ha a kudarcra vagyunk „programozva”, mert ilyen légkörben nőttünk fel, rendre megépítjük azokat a csapdákat, például az örök halogatást, amikbe beleesve, garantálni tudjuk a rejtett családi parancs teljesítését – azaz mi sem leszünk sikeresek.
A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését. Ők a – viszonylag – nyugodt halogatók. A másik típusba tartozók éppen ellenkező okból, a várható feszültség, kihívás elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Az ilyen emberek félnek a kudarctól, elégtelennek tartják a saját képességeiket, alkalmatlannak érzik magukat, de nyíltan nem merik vállalni, hogy valamit nem teljesítenek. Ezért erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén valóban csődöt mondanak. Ez a második típus a nehezebben kezelhető és a veszélyesebb, s ennek a mélyén többnyire komoly személyiségi problémák rejlenek. De mindkét esetben arról van szó, hogy a halogatás valamiféle egérút, menekülés. Mindkét típus megpróbál elfutni a valóság elől.
Az első csoportba sorolt „relaxált” halogatók általában népszerű, társasági emberek, akik tudják élvezni az életet, és bár tisztában vannak vele, hogy léteznek kötelezettségeik – amiket előbb-utóbb teljesíteni kellene az iskolában, munkahelyen – többnyire csak egy komoly krízis kényszeríti rá őket, hogy megváltozzanak. Az ő problémájukat úgy lehetne megfogalmazni, hogy föl kell ismerniük: nem az a boldogság, ha mindig csak azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem ha kedvvel csináljuk azt is, amit tennünk kell. Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen a „relaxált” halogató nagyon sok kellemes dolgot talál az életben, és nagy bajba kell keverednie ahhoz, hogy felismerje, bizonyos kényszerű erőfeszítések nélkül az élet kellemessége nem tartható fenn.
A második csoport, a szorongó halogatók taktikája éppen fordított. Ők valósággal halálra dolgozzák magukat, bár ennek igen kevés eredménye van. Ezek a diákok a vizsgára készülve képtelenek túljutni az első fejezeten, mert minduntalan attól félnek, hogy kihagytak valamit, és eközben annyira paráznak, hogy elmulasztják elsajátítani a tananyag 90 százalékát.
De mi okozza a halogatást?
Minden halogató kifejleszti és fenntartja a saját speciális, nem ritkán bizarr félelmeit. Természetesen mindannyian félünk valamelyest az élet realitásaitól, a változások, a kemény munka és a bennünket érő frusztrációk mindannyiunk előtt ott tornyosulnak. Azok, akik ilyen helyzetben elfutnak a félelmek – és a feladatok – elől, és közben azt állítják, hogy minden úgy van jól, ahogy eddig volt, vagy azok, akik a végtelenségig dagasztják a problémát, és ezért nem tudják megoldani, végül is egyformán halogatnak. Nagyon elterjedt problémáról van szó, az egyetemi és főiskolai hallgatók kétharmada szenved attól, hogy rendre súlyos időzavarba kerül.
De mit tehetünk, ha ki akarunk lépni a halogatás ördögi köréből?
Első lépésként valld be magadnak, hogy szenvedsz ettől a dologtól, ami már épp elég bajt okozott, ezért MOST kézbe veszed az irányítást. Ne keress kifogást, ne told másra a felelősséget – ahogy eddig tetted. épj hátra kissé a saját életedtől – lássuk csak, hogyan is szoktam megmagyarázni a halogatásaim következményeit? A tanárt okolom, amiért lepontozta a dolgozatomat, holott napnál világosabb hogy az utolsó utáni pillanatban, kapkodva készült. Talán azzal igazoltad magad előtt az állandó halogatást, hogy jobban teljesítesz, ha érzed a határidő szorítását. Ez nem teljesen alaptalan érvelés, a vizsgaidőszak közeledtén valóban eredményesebb a tanulás – de sok halogató egyszerűen túl későn kezd el tanulni. Amikor egyszerűen már lehetetlen felkészülni pl. a vizsgára.
Készíts két listát: az egyiken sorold fel azokat a tevékenységeket, amiket szívesen csinálsz, a másikon azokat, amelyeket el kell végezned. Minden napra jusson mindkét fajtából. A halogatásnak gyakran az az oka, hogy valóban túl sok dolgot vállalunk magunkra, és nem tudunk választani a tennivalóink között. Ha ez van a háttérben, akkor a fontossági sorrend felállításával kell kezdeni, és bármennyire nehezünkre is esik, húzni a kell a listából. Ha higgadtan, valóban mérlegelve tesszük meg ezt, kevesebb zűrzavart okozunk, mint ha a teendők és az idő szorításában borul a menetrend.
Persze a halogatásnak lehetnek mélyebben fekvő, az önsegítés eszközeivel nem megközelíthető okai is. Ha a jóra való restség személyiségünk mélyebb rétegeiben keletkezik, ahonnan az alapvető érzelmi, hangulati beállítottságunk, gondolataink, én – és jövőképünk, az élethez való viszonyunk is kisarjad, keressünk külső, szakértő segítséget a probléma megszüntetéséhez.