A munkatársak kezdeményezésével egyetértve, a szakszervezetekkel egyeztetve, a Holcim Hungária vezetősége méltányos, a törvényi előírásokon és a kollektív szerződésben foglaltakon felüli szociális csomagot ajánl azoknak a Miskolci Cementgyárban dolgozóknak, akik most a távozás mellett döntenek.

A Holcim Hungária Zrt. majdnem egy éven át úgy fizette közel 150, a Miskolci Cementgyárban dolgozó munkatársát, hogy a kialakult jogi helyzet következményeként le kellett állítania a termelést.

A Legfelsőbb Bíróság 2010. november 15-i döntése óta a Holcim Hungária számos kísérletet tett arra, hogy a gyár üzemeltetése és a munkahelyek megtartása érdekében peren kívüli megoldást találjon a Magyar Cement Kft-vel. Sajnos a jogi zsákutca megoldására tett összes javaslatot a Magyar Cement Kft. visszautasította.

Az Európában zajló gazdasági válság és a magyarországi, drasztikus építőipari visszaesés súlyos nyomás alá helyezte a Holcim Hungáriát.

A hosszú ideje fennálló jogi patt helyzet és kedvezőtlen gazdasági kilátások miatt kialakult bizonytalanságban kínál lehetőséget a váltásra munkatársainak a Holcim.

A vállalat a szakszervezetekkel egyeztetve korábban kidolgozott egy példaértékű, szociális csomagot elbocsátások esetére. A munkatársak kezdeményezésére most ezt a juttatást kaphatják meg azok a dolgozók, akik önként a távozás mellett döntenek.

A Holcim továbbra is szilárdan elkötelezett a magyar építőanyag ipari piac iránt és már megoldotta vevői zavartalan kiszolgálását magas minőségű termékeivel és szolgáltatásaival.
A Holcim továbbra is minden lépést megtesz annak érdekében, hogy megvédje befektetését és beruházásait Miskolcon.

Előzmények
A Legfelsőbb Bíróság 2010. november 15-i döntése szerint a Miskolci Cementgyár termelő eszközei, berendezései a Holcim Hungária tulajdonában maradtak, míg a cementgyár ingatlanjait a bíróság megosztva hagyta a Holcim és a Magyar Cement Kft. között. A döntés patt helyzetet teremtett, és nem tette lehetővé a gyár működtetését egyik jogvitában álló fél, a Holcim Hungária Zrt. és a Magyar Cement Kft. számára sem. A Holcim azonnal bérleti és vételi ajánlatot is tett a Magyar Cement Kft-nek, melyet az nem fogadott el, majd visszautasította a két fél között zajló összes jogi vita lezárása érdekében felajánlott 20 milliárd forint értékű ajánlatot és a mediátor bevonását is.

Az elmúlt egy év alatt a technológia sorrendet betartva, szakaszosan állt le a gyártás. Az utóbbi hónapokban jórészt már csak karbantartási, állagmegóvási munkák folynak, így a munkatársak minden második hetet otthon töltötték. Bár a műszakban dolgozók teljes havi alapbérüket megkapták, ám a korábbi műszakpótlékot nem, jövedelmük csökkent. Nem tett jót a hangulatnak a tétlenség, a reménytelen várakozás sem. A régióban időközben új munkahelyek létesültek, a szociális csomag abban is segíti a váltani kívánó munkatársakat, hogy a munkahelykeresés, az átmenet időszak gördülékeny legyen.

A szociális csomag fő elemei

A törvényi előírásoknál kedvezőbb, a kollektív szerződésben foglalt végkielégítésen felül

· ez év végégig járó munkabér beleértve a 13. havi fizetést,
· ezen felül 3 havi bruttó átlagkereset,
· a Holcim Hungária Zrt-nél vagy jogelődjeinél, 3 évnél régebben dolgozóknak további egyszeri bruttó 200.000 Ft jutalom jár,
· átképzési támogatás 100.000 Ft értékben,
· a munkáltatói kamatmentes kölcsön törlesztési kötelezettségének 1 évre történő felfüggesztése, melynek a pénzintézettel szemben keletkező költségeit a munkáltató viseli.