Lubics Szilvia úgy jutott el idáig , hogy nagyon sokáig szinte semmilyen sportot nem űzött. „Mindössze nyolc éve futok. Gimnáziumban rendszeresen lógtam a tesiórákról, a 800 métert nem tudtam lefutni, a második kört már gyalogoltam. Aztán az egyetemen a tanulás mellett semmi mást nem csináltam, 23 éves voltam, amikor elkezdtem aerobikozni. Az első fiamat 25 évesen szültem meg, akkor abbahagytam az aerobikot is, otthon tornáztam 20 perceket. A második fiam születése után kezdtem el futni, gyorsan lefutottam három marathont, majd terhes lettem a harmadik fiammal. Félidős terhesen még teljesítettem egy félmaratont, szülés előtt tíz nappal is négy kilométert futottam, szülés után pedig gyakorlatilag előbb futottam, mint gyalogoltam, innentől kezdve pedig folyamatosan jöttek a versenyek.”
Lubics a mostani Spartathlon-győzelmére a legbüszkébb, korábban elérhetetlennek tartotta azt is, hogy 100 kilométeren megfussa a nemzetközi A szintet, azaz 8 óra 30 percen belül teljesítse a távot, de idén tavasszal ez is sikerült neki. Megnyerte már a 212 kilométeres Ultrabalatont is, a Spartathlon előtt pedig edzésként megdöntötte a hatórás futás országos csúcsát. Mindezt úgy, hogy háromgyermekes családanya, feleség és fogorvosként is praktizál.
„Nem egyszerű mindent összeegyeztetni, de már évek óta így élek. Minden nap korán kelek, összerakom a gyerekek cuccait, megreggelizünk, elviszem őket az iskolába, utána végigfutom a délelőttöt, lezuhanyozom, és délután rendelek. Este jön a harmadik műszak, leülünk a családdal, beszélgetünk, játszom a gyerekekkel, engem ez kapcsol ki, legfeljebb még olvasni szoktam. Tévét például soha nem nézek, észre sem venném szerintem, ha elvinnék a lakásból. Egyszerű és szerencsés ember vagyok, egész nap azt csinálom, amit szeretek.”-írja az origo.hu