Kifújta magát 42 kilométernyi szaladás után, megint „fújhatott”, de ezúttal már a vajúdás könnyítése végett

Elképesztő! Maratoni futás után szült

 

A 27 éves Amber Miller jószerivel alighogy kifújta magát 42 kilométernyi szaladás után, megint „fújhatott”, de ezúttal már a vajúdás könnyítése végett. A nő 8 hónapos terhesen vágott neki a chicagói maratoninak, és nem hitte volna, hogy célba ér, mivel eredetileg úgy tervezte, hogy csak a táv felét teljesíti. Kétmérföldenként tempót váltott: futás után gyalogolt, majd ismét szaladt. Végül annyira jól érezte magát a 21. kilométer után is, hogy végigcsinálta a 42-őt, majd megebédelt férjével, de sziesztára már nem volt idő, mert kezdődtek a fájások, este pedig 4 tagúvá bővült az asszony családja: a második gyermekét hozta világra. Mind ő, mind a baba egészségesek.

Orvosai egyébként előzetesen nem beszélték le a kismamát a maratoni futásról.

Miller immár nyolcadszor vett részt maratonin, ezekből egyen szintén várandósan volt, de nem „ennyire”, mint a mostanin. Ideje 6 óra 25 perc volt, ez eddigi legrosszabb eredménye – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.