Rendőr észlelte a rablást

 

Az elmúlt hétvégén éppen autójával akart beállni az udvarára egy
szolgálaton kívüli rendőr, amikor azt látta, hogy egy fiatal fiú az
egyik szomszédos házból kiszalad hóna alatt egy fehér dobozzal és a
közelben várakozó járműbe beül, melynek sofőrje nagy gáz adásával
sietve elindul. A rendőr azonnal szolgálatba helyezte magát, az autó
után hajtott, amit sikerült megállítania a benne ülőket
elszámoltatnia, illetve visszatartania az erősítés megérkezéséig.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rablás
bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy miskolci fiatalkorú fiú
ellen.
A rendelkezésre álló információk szerint a 14 éves fiú az elmúlt
szombaton, nem sokkal dél után Miskolc-Perecesen, saját házában tettleg
bántalmazott egy 91 éves nénit, aki az ütésektől a földre esett, minek a
következtében további sérülést szenvedett. Ezután az elkövető a
szomszédos lakrészt lezáró ajtót több rúgással betörte, majd onnan
eltulajdonított egy széfet a benne lévő nagyobb összegű készpénzzel
együtt. Az idős néni a bántalmazás következtében nyolc napon túl
gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sértettet a kiérkező rendőrjárőr
találta meg vérző fejjel a földön fekve. A járőrök az autót átvizsgálva
találtak egy szennyezett kesztyűt. A fiú elszámoltatása során elmondta,
hogy a nagymamája volt, akitől a széfet meg akarta megszerezni.
Az elsődleges rendőri intézkedések során a bűncselekmény elkövetőjét, a
fiatalkorú fiút a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, őrizetbe
vették, illetve a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A
gépkocsi vezetőjét szintén előállították, aki tanúkihallgatása során
elmondta, hogy ő a cselekményről nem tudott semmit, csak vezetésre kérte
meg ismerőse.