1969-ben még csak 12 százalék támogatta a fű legális szabályozását, ma már 50 százalék.

 

A megkérdezettek 50 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy vajon a marihuána fogyasztásának legálissá kellene-e válnia az Egyesült Államokban, míg 46 százaléka nemmel válaszolt, derült ki a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb felméréséből. Ezzel a legalizációt ellenzők tábora először került véleményével kisebbségbe az országban.

 

„Történelmi fordulópontnak lehetünk tanúi az Egyesült Államokban, ez az 1968-ban meghirdetett drogellenes háború kezdetének a vége” – kommentálta a hírt Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet drogpolitikai programvezetője. „Ez a trend valószínűleg tovább folytatódik, és ennek hatására a politikai elit is megváltoztatja majd az álláspontját a drogkérdésben, ez pedig dominóhatással járhat az egész világ drogpolitikájára. Intő jel ez a magyar politikusok számára is.”

A Gallup 1969 óta rendszeresen méri az amerikai társadalom attitűdjeit számos fontos közpolitikai kérdésben, így például a drogpolitikával kapcsolatban is. Ezek a kutatások iránytűként szolgálhatnak a politikusok számára is, hogy a közvélemény milyen változásokat tart szükségesnek. 1969 és 1977 között növekedett a legalizáció-pártiak aránya, ezzel párhuzamosan az USA számos állama dekriminalizálta a drogfogyasztást. Sokan arra számítottak, hogy hamarosan legalizálni fogják a marihuánát, ez a folyamat azonban a 80-as évekre lelassult.

A drogellenes háború rekordnagyságúra duzzasztotta a börtönnépességet, és évente 15 milliárd dollárba kerül, a kívánt elrettentő hatást viszont nem érte el. Bár az elmúlt évben 1 millió embert állítottak elő marihuánával kapcsolatos bűncselekményekért, a jelenlegi kutatások szerint mégis több mint 16 millióra tehető a rendszeres fűszívók száma. A 90-es évek elejétől a marihuána legalizációját pártolók aránya fokozatosan nő, és most, 2011-ben bekövetkezett a fordulat.