A szülők döbbenten állnak, amikor a gyerek néhány héttel a nagy lelkesedéssel várt iskolakezdés után kifakad: „Én úgy unom az iskolát!” Mi történhetett?
Elég volt ennyi az iskolából!
Mit lehet tenni, ha elsős gyerekünk a fenti mondattal lepi meg októberben az elképedt szülőket? Sőt hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülők érthetően megütköznek a gyerek szenvedélyes ellenérzése láttán, próbálnak valami perdöntő, frappáns választ adni, de többnyire tanácstalanok. Nem is értik a helyzetet, hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-be rakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, képecskék, tündérkék vagy a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, vajon miért apadt el a lelkesedése, az érdeklődése? Egyáltalán nem ritka az ilyen jelenet az első osztályosok körében. Többféle oka lehet, s ennek megfelelően a tennivaló is változik esetről esetre.
Nem mondanak neki újat
Manapság mind gyakoribb, hogy a kicsi úgy kerül az iskolába, hogy tud olvasni, sőt, egy kicsit írni is és ügyesen számol a húszas számkörben. Ha így van, szinte törvényszerűen bekövetkezik az a pillanat, amikor a gyerek rájön, hogy „megelőzte a korát”, nincs igazi kihívás a számára, és elkezd unatkozni. Ha a tanító néni észreveszi ezt, adhat neki külön feladatokat, amivel ébren tartja a figyelmét és a versenyszellemét. Ha ezt nem teszi meg magától, kérheti a szülő is, de egyáltalán nem biztos, hogy az osztályteremben meg is valósul a differenciált bánásmód. Épp ezért kétélű dolog az iskola előtti olvasástanulás, elsülhet jól, de rosszul is – egyáltalán nem egységes a szakemberek véleménye sem erről.
Elvesztette a fonalat
Unatkozhat az elsős az éppen ellenkező okból is: akad, aki nem tudja felvenni a tempót, elvesztette a fonalat, nem érti a feladatokat, csak ül és néz a semmibe. Számára azért unalmas az iskola, mert egyre gyakrabban kívül reked a tanulás folyamatán. Ilyenkor segítségre van szüksége, amit az iskolában, a tanítótól kell megkapnia. A pedagógusok órakeretébe beépített korrepetáló órák éppen ezt a célt szolgálják, ezért a szülő kérje, hogy foglalkozzanak külön a lemaradó gyermekkel. Sajnos, nagyon gyakran ezt a labdát kapásból visszadobják a szülőknek: tanítsák meg ők otthon, este a kimerült elsőst mindarra, ami nem sikerült a pedagógusnak napközben. Márpedig a szülő nem alkalmas hosszú távon arra, hogy korrepetálja a saját gyerekét (még a pedagógus szülő sem!), ez ugyanis nagyon megterheli kettejük kapcsolatát.
Korai volt még?
Ha túl korán, szociálisan, érzelmileg éretlenül került iskolába a kisgyerek, unalmasnak érezheti az órákat, mert az órák közben egyszerűen elfárad, kimerül, ezért nem tudja követni a tanítás menetét. A monotónia tűrése, a világos feladattudat is olyan készségek, amelyek akár évekkel is lemaradhatnak a nyelvi, logikai intelligencia fejlődése mögött. Ilyenkor el kell fogadni, hogy a fejlődésnek megvannak a törvényszerűségei, az érést alig lehet gyorsítani. (Nem szabad elfelejteni, hogy akár két év is lehet az elsősök kora és fejlettsége között is!) Biztosan el fog jönni az az idő, amikor ez a kisiskolás is kihívásnak érzi majd a tanulást. Ha túl nagy a szakadék a gyerek tűrőképessége és a követelmények között, szakember véleményét kikérve akár év közben is kereshetünk neki játékosabb, lazább iskolát, osztályt.
Vissza az időben
Érezheti unalmasnak az iskolát a kisgyerek azért is, mert az tényleg unalmas, legalábbis a számára. A mai gyerekek hihetetlenül felgyorsult világban nőnek fel, minden pörög, villódzik, száguld körülöttük, mind a közlekedés, mind a tévéreklámok, a számítógépes játékok. Ehhez képest naponta négyszer 45 percig csendben, egy helyben ülni, és hosszas magyarázatokat hallgatni a fecskefark rajzolásáról – sok gyereknek, főleg a fiúknak nehezen tolerálható helyzet, amire pontosan ráillik az unalmas jelző. Ebben a tekintetben is igen sok múlik a tanító nénik szakszerűségén, gyerekismeretén és gyermekszeretetén. A korszerű tanítási módszerek már messzemenően alkalmazkodnak a felgyorsult világhoz és az abban felnövő, modern tempóhoz, eszközökhöz szokott gyerekekhez, sajnos, azonban ezeknek az eljárásoknak a terjedése Magyarországon még csigalassúságúnak is alig mondható.
A morgás joga
Akármi is az unalom oka, a szülők ne szörnyülködjenek a gyerek „lázadásán”, és semmiképpen ne tartsanak neki hegyi beszédet arról, hogy „akár unalmas, akár nem, muszáj oda járni”. Tudja ezt a legtöbb gyerek maga is, csak próbálkozik. Egy érzést, az unalmat amúgy sem lehet megtiltani. Fontos, hogy tisztázzák az okokat, amiben lehet, segítsenek, de hagyják meg neki a „Jus murmurandi”-t, azaz a morgás jogát, ami az ókori demokráciában is megadatott a népnek. Nagy hibát követ el az a szülő, aki – akár ebben a helyzetben, akár később, bármilyen kialakuló konfliktusban -, nem a gyereke mellé áll, hanem az iskola, az intézmény meghosszabbított karjaként igyekszik annak szellemében idomítani a gyermeket. Szinte biztosan el fogja veszíteni a bizalmát, őszinteségét, és bizony, sok, addig jól működő szülő-gyerek kapcsolat ment már tönkre ilyen módon.