„A lányom hatodikos, és otthon szinte sose tanul. Kizárólag abból él, ami az iskolában ráragad – igaz abból elég jól. Hogyan vehetném rá, hogy otthon is tanuljon, hiszen akkor játszva lehetne kitűnő?” – kérdezi egy levélírónk.
Szögezzük le elöljáróban, hogy mint oly sok más dologban a „mennyit kell tanulni?” kérdésében is eltérő a szülők és gyerekeik logikája. A legtöbb szülő akkor nyugodt, ha a gyerek sokat tanul otthon, mert így érzi biztosítottnak a másnapi sikert. A gyerekek viszont – csaknem kivétel nélkül – a lehető legkevesebb időt szeretnének a tanulással tölteni. Ez egyébként a szülőkkel is így volt gyerekkorukban, csak már nem emlékeznek rá…
Ebből az alapállásból kétféle stratégia következik:
1. figyelek a suliban, és szabad a délutánom
2. otthon tanulok, amennyit nagyon muszáj
Mind a két stratégia egyaránt hozhat sikert és kudarcot is. Van, akinek elég a jó jegyekhez, hogy figyel az órákon, van, akinek ebből csak kettesekre futja. Van, aki délutánonként négy-öt órát görnyed a tankönyvei felett, másoknak egy óra otthoni készülés elég a jó jegyekhez.
Számít persze a tanulással töltött idő hossza, de ennél fontosabb annak a hatékonysága. A gyors felfogóképességű, kitartó gyereknek fele, harmadannyi idő elég, mint egy másiknak. Vagyis a tanulással töltött idő hossza önmagában nem sokat jelent, és főleg nem garantál semmit.
A kitartás, a koncentrálóképesség bizonyos fokig velünk született, alkati sajátosság, ami azonban fejleszthető is, főleg kisgyerekkorban. Minden olyan elfoglaltság, játék, ami pontos megfigyelést, a részletek és az egész folyamatos viszonyítását, precíz mozdulatokat és finom megkülönböztetést igényel, erősíti ezeket a készségeket.
Az otthoni tanulás sok családban azért nyúlik bele az estébe, mert naponta visszatérően vitázik szülő és gyermeke arról, hogy mennyi idő szükséges a felkészüléshez. Ennek a parttalan vitának az az „eredménye”, hogy a gyerek ül és álmodozik a szobájában, imitálja a tanulást, mert tapasztalatból tudja, hogy csak az este hoz neki felmentést, addig pedig valahogy el kell ütni az időt.
Ha nem a tanulással töltött időt szabjuk meg, hanem a végeredményre, a jegyekre koncentrálunk, nem éri meg a gyereknek elhúzni az időt. Általánosságban is, felnőttre-gyerekre egyaránt igaz, hogy akkor oldjuk meg jobban a feladatainkat, ha van némi szabadságunk a végrehajtásban. Nem szeretjük, ha robotnak tekintenek a munkahelyünkön, a gyerek sem szereti, ha tanulógépként kezeljük.
A bevezetőben leírt eset, amikor négyeseket, ötösöket ér el egy felsős pusztán az iskolai órák figyelmes követésével, számomra inkább sikertörténet. Abban az osztályban, ahova ez a kislány jár, minden bizonnyal sok tartalmas, követhető és élvezetes órát tartanak a tanárok. Sajnos ez egyáltalán nem tipikus, sokkal gyakoribb, hogy miközben a tanárok fásultan, monoton hangon beszélnek, az osztály egyik része hangosan rendetlenkedik, a többiek pedig nyitott szemmel alszanak.
Persze nem biztos, hogy a középiskolában is elegendő lesz az órai figyelés a jó négyeshez. Az önállóságra nevelt, ezért az új élethelyzeteket jobban átlátó gyerek azonban könnyebben vált, ügyesebben alkalmazkodik, mint a rövid pórázon tartott, szigorúan beszabályozott társa. Ha egy gyerek nem a szülői előírások miatt tanul x órát naponta, hanem saját döntéséből, nagyobb esélye van arra, hogy a felsőbb iskolában is megtartja a korábbi tanulmányi szintjét.
Levélírónk azt is sérelmezi, hogy nem kitűnő a lánya, pedig „játszva lehetne”. A kitűnő bizonyítvány olyasmi, ami elsősorban a szülőket szokta elkápráztatni, a gyerekek pontosan tudják, hogy aki mindenből egyformán tökéletes, az a szemükben vagy stréber, aki a tanuláson kívül semmi mással sem foglalkozik, vagy a tanárok kedvence és egy-két tárgyból „felhúzták”. A valóság egyáltalán nincs olyan messze ettől a vélekedéstől.
Az életben való „beváláshoz”, sikerességhez a jó osztályzatok mellett, vagy még azoknál is fontosabb az életrevalóság, a különböző helyzetek pontos átlátásának, kézbentartásának a képessége. Ha valaki a többiekkel ellentétben, délelőtt kitartóan figyel az iskolában, hogy ezzel megnyerje a nap hátralevő részét, arról kijelenthetjük, hogy jól menedzseli az életét. És ez bőven ér annyit, mint a színötös bizonyítványhoz hiányzó néhány tized.