A bundabotrány szálai a másfél évvel ezelőtti Diósgyőr – Nyíregyháza bajnokit is elérték .

 Újabb gyanúsítottja van a labdarúgó bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt – tudatta az MTI-vel a főügyészség szóvivője.

A Diósgyőr három labdarúgója

Fazekas Géza azt közölte: a gyanú szerint Sz. György a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr –Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt – a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően – H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok – a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve – az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét. Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, ezért a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták. Sz. György – aki szabadlábon védekezhet – panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlésével szemben, majd – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt
Előzmények

A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009. decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel 2011. májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A főügyészség a rendőrséggel közösen 2011. június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le. Az akció során hét embert – három volt és jelenlegi futballistát, és négy futballbírót – vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított – akiket a magyar sajtó Horváth Gábor, Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás néven azonosított –, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás – akik közül a gyanú szerint Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János a nemzetközi szövetség engedélye nélkül működtek az idén február 9-én lejátszott észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, amely 2-2-re végződött, és amelynek érdekessége, hogy mind a négy gól 11-esből született.