Halálfélelem – A falu és a család bosszújától is retteghet Csézy

Bükkzsércen sokan Csézyt vádolják L. László öngyilkossága miatt. Ráadásul a férfi családja is neheztel az énekesnőre. Nem csoda, ha Csézy fél a bosszútól.

 

Bűntudat és lelkiismeret-furdalás is gyötörheti az énekesnőt – mondta a Hír24-nek Dr. Csides Kata pszichológus. Éppen ezért nem lehetne azon sem csodálkozni, ha a híresség összeroppanna. Attól azonban nem kell tartani, hogy Csézy az adott helyzetben szintén öngyilkosságot követ el. Ettől függetlenül nem ártana, ha segítséget kérne egy szakembertől – javasolja a pszichológus. A szakember szerint Csézynek látnia kellett volna, hogy exe nem tudja feldolgozni a szakítást. És ha ez így van, segítséget kellett volna kérnie a férfi számára, vagy legalább is értesíthette volna a rokonokat, hogy figyeljenek Lászlóra.

Csides Kata szerint nem lehet azon csodálkozni, hogy az énekesnő bosszútól fél. Erre utalhat az is, hogy állítólagos új párja házát, ahol menedéket talált, a haláleset óta biztonsági emberek őrzik. A pszichológus elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az énekesnő jelenleg halálfélelemmel küzd. Úgy véli, a legfontosabb most az lenne, hogy számoljon le a bűntudatával. Ebben szintén sokat segíthet egy avatott pszichológus vagy pszichiáter.

Forrás: Hir24