2011. januárOrosz Gábor vette át a MIKOM irányítását, és kiderült, hogy még az éles időszak előtt már le is mondott a Pénzügyi osztályvezető.
Kiderült, hogy a januárban ismert fejlesztési koncepció alapján közel félmilliárd forintos pályázati támogatást kap a Selyemréti Strandfürdő, mely ugyanennyi saját forrással kiegészülve 1900 négyzetméteres vízfelülettel épülhet újjá. Az új vezetés szerint azonban ebből az összegből jóval többet is ki lehetne hozni. (Mint ismeretes, októberben kiválasztott kivitelezője volt a projektnek, azonban a Turisztikai Kft. nem kötötte meg az építési kivitelezési szerződést.)
Miskolcra érkezett Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége akit a városháza épülete előtt Kriza polgármester, valamint Pfiegler Péter és Zsiga Marcell alpolgármester fogadott, majd a városházán mintegy negyedórás, zártkörű megbeszélést tartottak.
Nem kerülhető el a vonal-meghosszabbítás Felső-Majláth felé, mondta. Kriza polgármester januárban, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a MÁV Zrt.-vel folytatott keddi megbeszélés után. A Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága tájékoztatta a Jaspers közlekedési szakértőjét, valamint az Európai Bizottság képviselőit a projekttartalom esetleges változtatási lehetőségeiről. A két fél egységes álláspontja az volt, hogy a már bizottsági határozattal rendelkező projekt műszaki tartalmában ne történjen változtatás.
Bő egy hónapon át mutatkozott be Miskolc Brüsszelben a soros elnökség kapcsán. 500-600-an voltak kíváncsiak az elhangzottakra- mondta Kriza polgármester.” Vittünk CD-ket, prospektusokat, nagy volt irántuk az érdeklődés. Hatalmas fényképeken a barlangfürdő, a színház képe volt az est idején látható, nagyon jó érzés volt” – mesélte a polgármester.
Molnár Attilát, az AVE Miskolc ügyvezető igazgatóját választották meg a FIDESZ új miskolci elnökének. Csütörtök este, az ITC – ben tartott gyűlésen újjá alakították a vezető kormánypártnak a már hónapokkal ezelőtt feloszlatott városi szervezetét is.
Megszűnt a nemzeti bajnokság másodosztály 2. helyén álló Diósgyőri Kézilabda Club. A kézilabda klub – mint kiemelt sportág – évi 40 millió forintos támogatás mellett jó eséllyel rendelkezett, hogy feljusson a nemzeti bajnokság első osztályába.
A társasházi törvény módosításáról, és annak hatásáról tartott Budapesten sajtótájékoztatót Dr. Nagy Kálmán országgyűlési képviselő. Nagy Kálmán elmondta: az elfogadott változtatások csupán az első lépések voltak, és további jogi szabályozást terveznek. Mindez a miskolci Fészekrakó-ügy gyorsabb megoldását is eredményezheti – mondta Kriza polgármester, aki egy munkacsoportot hozott létre annak érdekében, hogy „az előző, szocialista városvezetéstől megörökölt „Fészekrakó-ügy” több mint 2 éve húzódó, jogi, közbiztonsági és társadalmi problémákat egyaránt magában foglaló problémahalmazát megnyugtatóan megoldják.” (A Fészekrakó-per elsőrendű vádlottját – dr. R.Gy-t – azóta több Fidesz rendezvényen, illetve jelvénnyel az öltönyén látták)
Elhalasztotta a beruházást, ezért eredménytelenné nyilvánította a Szent István tér alatti mélygarázs építésére kiírt közbeszerzést a Régió Park Miskolc Kft.
Januárban bejelentették, hogy elbocsájtás helyett kedvezmény csökkentés lesz a miskolci önkormányzati intézményekben. Mint kiderült, az intézményvezetők azonban dönthetnek úgy, hogy kigazdálkodják a saját költségvetésükből és továbbra is megkapják a dolgozók a megvágott kedvezményeket (Cafeteriát).
A hivatal januárban még részletesen kiadta, melyik vezető, melyik nap mit csinál. Így megtudhattuk, hogy Kriza polgármester 2011 január 3.-án egyeztetést folytatott dr. Zsiga Marcell alpolgármesterrel, majd 2011. január 5.-én kabinetértekezleten vett részt ahol találkozott és egyeztetett az alpolgármesterekkel, főosztályvezetőkkel, a Polgármesteri Kabinet munkatársaival. Később az ilyen jellegű traszparencia megszakadt.
Kriza polgármester programja ekkorra már nagyon sűrű lett. Januárban meghívta a kiemelt miskolci vállalkozókat egy ebédre. A legtöbbjük megjelent a Calypsó különtermében, sajnos a Polgármester viszont a saját rendezvényére sem ért rá…
A miskolci megyei kórházba látogatott dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Az államtitkár – Csiba Gábor és Kriza polgármester társaságában – az érdeklődő egészségügyi dolgozók előtt elmondta: a tavalyi évhez képest kevesebb pénz jut az egészségügyre, ezért az idei esztendő „nem a megváltás éve lesz”. Az elsődleges cél az, hogy a rendszerben rejlő tartalékok jobb, racionálisabb elosztásával túlélhető legyen 2011.
Ami az évértékelőkből kimaradt
Kriza polgármester „Választás után 1 évvel. Ígéretek és eredmények kötetlenül.” címmel tartott sajtóreggelit. A reggelin a legfontosabb bejelentés a Földes ügy végeredménye volt, és néhány fontos téma is előkerült: a mechapark finn befektetői, az új drótgyár és a kínaiak, a geotermikus energia, na és persze Tapolca és Diósgyőr.
Átnézve az elmúlt hetek történéseit, úgy tűnik olyan témák kerültek elő, amik nem az elmúlt év összegzéséről szólnak, hanem az aktuális ügyek állását vagy azok esetleges jövőjét ismertette a polgármester. Eredménynek pedig nehezen nevezhető, hogy visszavontak egy épp általuk javasolt névváltoztatást.
A múlt heti közgyűlésen előre megírt összefoglalót olvasott fel a polgármester az év történéseiről, melyben főként a város nehéz anyagi helyzetének okairól és az ebből eredő fajadó problémákról beszélt.
Összeállításunkban némileg kötöttebben néztük át, mire is jutott a városvezetés Miskolcon egy év alatt.