A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) egy kis józsefvárosi irodában működik, Muhi Erika igazgató sem tagadja, hogy nem reklámozzák magukat, leginkább szájról szájra száll a nevük, bár a kisebbségi önkormányzatok jól ismerik őket. Már húsz éve, hogy Furmann Imre vezetésével elkezdtek dolgozni. Tavaly 91 ügyben jártak el.
– Jó név, de talán kicsit megtévesztő is a NEKI, hiszen ahogy tudom, az ügyek 99 százaléka a romákról szól?
– A név pontosan lefedte a szándékot, hogy valamennyi itt élő kisebbség ügyében eljárjon az alapítvány, jogi segítséget adjon, ha származása miatt éri őket sérelem. Zömében romákat képviseltünk akkor is, s az manapság is így van, sőt…
– Furmann tudta, hogy mit vállal néhány emberével és önkéntes segítőivel?
– Olyannyira, hogy három nap gondolkodási időt kért. Akkor egyébként elismert miskolci ügyvédként dolgozott. Aztán már másnap igent mondott, s csak a Budapest-Miskolc benzinköltséget fogadta el, mert annyira fontos volt neki az ügy. A kuratórium elnöke pedig Bíró András volt, tehát nagyon erős volt a csapat.
– Emlékszik az első bírósági ügyre?
– Az még 1995-ben történt és diszkriminációs ügy volt. Egy pécsi roma házaspárt képviseltünk. A feleség fodrászhoz ment, s addig a férje betért a szomszéd bisztróba, hogy igyon egy üdítőt. A pultos közölte vele, hogy „cigány itt nem ehet, nem ihat.” Ügyfelünk elégtételt kapott, még közlemény is megjelent a bocsánatkéréssel. Négy évvel később, 99 tavaszán egy Nógrád megyei faluban teszteltük a helyi kocsmát. A magyarokat kiszolgálták, a romákat nem. Pert indítottunk, a tesztelők is eljöttek tanúskodni, így aztán nyertünk. Két évvel ezelőtt Budapesten is jártunk több szórakozóhelyen és teszteltük azokat, s úgy tűnik, a helyzet nem javult. Sőt nemcsak romákat ér hasonló diszkrimináció. Az egyik sörözőben például a pultos hölgy közölte az afroamerikai vendéggel, hogy „feketéket nem szolgálunk ki”. A tesztelőknek később azt a magyarázatot adta, hogy sajnálja, de ez a főnöke utasítása. Állítólag egyszer egy fekete férfiakból álló társaság verekedésbe keveredett a sörözőben, s akkor határozott így a főnök.
– Egyébként többnyire munkaügyekben járunk el, ha a cigányokat nem alkalmazzák a származásúk miatt, de ugyanilyen gyakori, hogy nem szolgálják ki őket a szórakozóhelyeken. Ma már a gyűlöletbeszéddel is foglalkoznunk kell. Az Echo Televizió egyik műsorvezetője nemrégiben cigányozott. Természetesen azonnal feljelentettük a médiahatóságnál. Bennünket nem értesítették, de az Indexből tudom, hogy a médiahatóság a mi feljelentésünk alapján 500 ezer forintra megbüntette a csatornát. Foglalkozunk menekült ügyekkel, valamint a melegekkel is, de ezek a kivételek.
A teljes cikket keresse a Mix magazin novemberi számában.