Tegnap, Békéscsabára utazva, s onnan visszafelé vonatozva elolvastam Sade márki, Az erény meghurcoltatása című regényét, ami csak véletlenül akadt a kezembe indulás előtt. Jó pár évvel korábban „házi feladatként” már olvastam a márki másik irodalmi alkotását, a Szodoma százhúsz napja címűt, amit Zsótér adott fel nekem feladatként, mikor Miskolcon a Woyzeck szadista és perverz hajlamú Ezreddobosának szerepét próbáltam. Ez a regény sem tagadja meg az elhíresült márki szellemét, akinek nevéből alakult ki a „szadizmus” szó, és kórisme.
Pát mondatot a szerzőről: 1772-ben, szimbolikusan halálra ítélik, de mindez lévén távollétében, az akasztást egy bábún végzik el. Utána ÖT RENDSZER BÖRTÖNÉBEN ül, fél életén keresztül: XV. Lajos, XVI. Lajos, a jakobinus diktatúra, Napóleon, majd XVIII Lajos is lecsukatja, pedig ez idő alatt nem kevés változás történt a közgondolkodásban, de Sade anarchizmusa és antiklerikális nézetei, ahogy ma mondanánk: minden rendszerben kiverte a biztosítékot. Közben a forradalom kiszabadítja a börtönből, s aktív részt vállal a forradalmi eseményekből. 1801-ben Napóleon rendőrminisztere, Fouché az akkori korban eredetinek és véglegesnek mondható megoldást talál Sade számára: elmegyógyintézetbe zárja. Itt Sade olyan színdarabokat ír, s játszat el az elmebetegekkel, mely előadásokat Párizs krémje is látogatja. (Ebből írta Peter Weiss a színdarabot, amit itthon a kaposvári színház vitt sikerre.) Az elmegyógyintézetben halt meg 1814-ben.
Az erény meghurcoltatása egy perverz rémmese. Úgy is kezdődik, ahogy a Grimm testvérek indítanak egy mesét: van két lánytestvér, árvaságra jutnak, zárdába kerülnek, de az apácák utcára teszik őket. Itt válik el a két lány története. Egyik a könnyebb utat választja, prostituáltnak áll, a másik (Justine) az erény nehéz és tövises ösvényén marad. Meg is kapja érte „jutalmát”. Mert mindenki, akivel rosszsorsa összehozza, üt rajta egyet. A homoszexuális arisztokrata megkorbácsolja, amiért nem hajlandó neki segíteni anyja megmérgezésében, satöbbi. Később egy kolostorba menekül, ahol azt reméli, hogy ott szelíd szerzetesek laknak… és itt kezdődik a regény legkegyetlenebb része… Mintegy 80 oldalon keresztül látjuk, hogy a szerzetesek mint adják kézről-kézre, illetve olyan szervükre, amit most nem neveznék meg… A papok folytatólagosan az anális, majd az orális sex rejtelmeibe vezetik be, valamint leszboszi aktusra kényszerítik, rendszeresen megkorbácsolják, satöbbi. Mielőtt azonban megölhetnék, ahogy a többi ott fogvatartott lányt, sikerül megszöknie. Nem mesélem el az egész rémregényt, csak a végére ugornék: mikor koholt vádak alapján kivégezni vinnék Justine-t, véletlenül összetalálkozik nővérével, aki prosti előélete jutalmaként egy gazdag és befolyásos arisztokrata felesége lett. Elmeséli nekik élettörténetét, melynek végén – ahogy az olvasó már korábban kitalálhatta – egymásra ismernek. És mikor végre beköszönthetne Justine jó sorsa, Isten megbünteti őt eddigi jóságáért: villám csapja halálra.
Nem mondom, olvastam már a világirodalom pesszimista vonulatából jobbat is, ott van mindjárt a szintén francia Céline Utazás… című regénye, mely a huszadik századi irodalom alapműve. Sade márki elsősorban nem irodalmi alkotása révén lett halhatatlan, sokkal inkább filozófusként. Ennek bizonyítására pár sort idéznék a Justine, avagy az erény meghurcoltatása című regénye ELSŐ OLDALÁRÓL. A későbbi oldalakon csak ennél vadabb és szabadosabb világnézeti tételek vannak, megspékelve ezernyi erotikus kegyetlenkedéssel.
„Ha neveltetésünkhöz híven aggályosan tiszteletben tartjuk társadalmi szabályainkat, és sajnálatos módon mégis azt tapasztaljuk, hogy mások megátalkodottsága miatt mindig nekünk jutnak a tövisek, a rózsát pedig minduntalan a gonoszok tépik le, nos, akkor a gyengék, kiknek erénye ingatag alapon áll, s nem tudnak felülemelkedni a szomorú valóságon, vajon nem fognak-e úgy okoskodni, hogy jobb az árral úszni, mint ellene, nem fogják-e azt mondani, hogy szép-szép az erényesség, de mivel a bűnnel szemben úgyis erőtlen, csakis pórul járhat, aki azt választja, továbbá hogy velejéig romlott századunkban az a legbiztosabb, ha úgy tesznek, mint a többiek? S ha netán kicsit műveltebbek, a megszerzett tudással visszaélve nem szajkózzák-e majd, hogy minden rosszban van valami jó; s nem fűzik-e hozzá maguktól, hogy mivel tökéletlenül felépített, rossz világunkban jó és rossz azonos számban található, az egyensúly fenntartása végett igen fontos, hogy ugyanannyian legyenek a jók, mint a rosszak, következésképp magasabb szempontból édes mindegy, hogy ki-ki jó-e vagy rossz; s ha az erényt balsors üldözi, a bűn viszont szinte mindig bőséggel jár, a természet szempontjából pedig a kettő úgyis egyre megy, összehasonlíthatatlanul jobban jár, aki nem a pusztulásra ítélt erényesekkel, hanem a dúsgazdag gonoszokkal tart.”
Ahogy fentebb említettem, ez a regény első oldalán van. Utána kezdődik a rémségek „kicsiny boltja”.
Calvero