A kilakoltatási moratórium feloldása szabad utat enged a pénzintézetek és követeléskezelők részére, hogy hozzájussanak a végrehajtás alatt levő ingatlanok tulajdonjogához; illetve, hogy az ingatlanokat kiürítsék. Az elmúlt három-négy hónap elegendő időt adott arra részükre, hogy a bíróságok jóváhagyják az ingatlan kiürítési kérelmeiket, illetve gondoskodjanak a rendőrségi hozzájárulások meglétéről, amellyel a kilakoltatások ellen makacsul ellenálló lakosokat már rendőrségi segédlettel lehet az utcára kirakni.
Ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik most döbbentek rá arra, hogy az idei karácsonyt már nem a megszokott házukban fogják tölteni, hanem egyenlőre még ismeretlen helyen, amely valószínűleg nem fog túl nagy boldogságot jelenteni se a család, se a gyerekek számára. A kilakoltatások zömében november 25. és november 30. közötti időszakra esnek. Nyilván azért, mert a téli kilakoltatási moratórium december 1-i hatállyal kezdődik és az eddigiektől eltérően lényegesen rövidebb és korlátozottabb lesz. Jó néhány esetben az is látható, hogy a kilakoltatottak részére még egy hónap sem áll rendelkezésre, hogy megszervezzék a lakhatásukat. Ugyanis a kilakoltatások jogerőre emelkedésének időpontja a rohammunka ellenére október végére, november elejére esik.
Valószínűleg nagyon sokan most döbbennek rá arra, hogy az eddigi védőernyő szertefoszlott, és a kilakoltatási kvótáktól függetlenül az eddig visszafogott és korlátozott intézkedések megszűnésével a helyzet gyökeresen megváltozott. A Bírósági Végrehajtói Kamara jelen pillanatban több, mint hatezer ingatlan végrehajtását és árverezését bonyolítja. Ezek jó része tavaszra le fog zajlani és március 1-től ismét szabaddá válik az ingatlanok kiürítésének lehetősége. Valószínűleg a 2012-es év lesz a hitelválság csúcspontja abból a szempontból, hogy az eddig megfékezett kilakoltatási gyakorlat igazából megmutassa magát. Természetesen egészen más lenne a helyzet, ha a Nemzeti Eszközkezelőből nem csak a nemrég megválasztott vezetője látszana, hanem már kézzel fogható megoldásokat is javasolni tudna.
A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület javasolta az Eszközkezelő kiegészítését az Újrakezdők Háza intézményrendszer bevezetésével, amelyben megyénként legalább 40 családnak tudnak azonnal rövidebb-hosszabb időre szálláslehetőséget biztosítani olyan üresen álló ingatlanokban, amelyek erre alkalmasak. Volt honvédségi szállások, ki nem használt és üresen álló állami tulajdonban levő ingatlanok megoldást jelentenének.November a kilakoltatások hónapja, de eddig még értékelhető visszajelzés nem érkezett.
Az Egyesületnek az az álláspontja, hogy nem a bajba jutottak végleges elhelyezését, hanem az újrakezdés megteremtésének lehetőségét kellene biztosítani rövidebb-hosszabb időre azoknak, akik képesek némi segítséggel, megfelelő gondozással és nyomon követéssel kiheverni az ingatlan elvesztése miatt bekövetkezett sokkot, és elkezdhetik életük újjáépítését.
Ezért szükségtelen az ócsai beruházás jelen formájában történő megvalósítása. Az arra szánt pénzből sokkal gazdaságosabban, hatékonyabban és működőképesebben lehetne megoldani annak a 150-200 ezer családnak a problémáját, akik nagy valószínűsége el fogják veszíteni ingatlanukat.
Ha ezt kiegészítjük még a támogatott kamatozású lakáshitellel, amely a bedőlt ingatlanok megvásárlását tenné lehetővé, a kettőt kombinálva a válságot a lakhatás szempontjából meg lehet oldani.
Kovács László
főtitkár
Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület