Vasárnap Miskolcon.  Gázzal, teli utastérrel lehet a legolcsóbban közlekedni

A gázautózás, illetve a telekocsi rendszer népszerűsítésére szervezett közös kampányt halloween idejére az oszkar.com és a gazzalmegyek.hu csapata.

Ahogyan azt az e heti üzemanyagár-emelés kapcsán és temérdek egyéb alkalommal is írtuk, a meg nem újuló üzemanyagok közül gázzal a legolcsóbb autózni. Villannyal persze még csekélyebbek az üzemanyagköltségek, ám míg egy benzines autót néhány százezer forintból át lehet alakítani gázüzeművé, egy villanyautó ma 10 millió forint körül kóstál, megtérülésére pedig mintegy fél millió kilométert lehet kalkulálni a jelenlegi árak alapján.

A költséges, de minden bizonnyal idővel elkerülhetetlen hajtóanyag-váltáson és a „kevesebbet autózáson” túl egyéb módon is lehet csökkenteni az üzemanyagköltségeket, ha az azonos irányba haladók, akár az utcában összebeszélve, akár az interneten keresztül kapcsolatba lépve, egy autóba tömörülnek. Ha csak egy plusz, fizető utast sikerül begyűjteni, máris feleződnek az útiköltségek, ha pedig valaki maga mellé három utazót is be tud szerezni, már negyedelte költségeit.

E szemlélet népszerűsítésére két hazai internetes oldal stábja, az Oszkar.com telekocsi-rendszer és a Gázzalmegyek.hu csapata október utolsó napjaiban közös kampány keretében hívja fel a figyelmet, hogy a hagyományos üzemanyagok magas ára ellenére is van lehetőség gazdaságos módon utazni. Három nap alatt három vidéki helyszínen mutatják be a telekocsi-rendszer működését és előnyeit, valamint a gázüzemű járműhasználatban rejlő lehetőségeket.
Már akár mélygarázsba is lehet parkolni gázüzemű autóval, illetve a biztonsági előírások teljesítése esetén nem kell külön kútoszlopra tenni a töltőjét. Október elején enyhültek a gázautózás szabályai Magyarországon

Már akár mélygarázsba is lehet parkolni gázüzemű autóval, illetve a biztonsági előírások teljesítése esetén nem kell külön kútoszlopra tenni a töltőjét. Október elején enyhültek a gázautózás szabályai Magyarországon

Október 28-án, pénteken 11 órától Pécsett a Pécsváradi úti Agip töltőállomáson, 29-én, szombaton 11 órától Győrben, a Szigethy A.-Táncsics M. utcák sarkán, a Mobil Petrol töltőállomáson, valamint 30-án, vasárnap 10 órától Miskolcon, a Vologda úti Shell töltőállomáson várják az érdeklődőket három-három órán át. Mindegyik helyszínen több, gázüzemre átalakított autót is bemutatnak, és készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére gázüzem, illetve telekocsi témában.

Hogy kézzelfogható bizonyítékot is szolgáltassanak a költségmegtakarításra, a helyszínek között telekocsi-járatokat szerveztek egy speciálisan ez alaklomra dekorált autóval. A telekocsi-rendszer szokása szerint, tényleges fogyasztás alapján, az egy főre jutó költséget kell majd minden utasnak kifizetni, ami az előzetes becslések szerint egyik, az országot átszelő út esetén sem haladja meg a 2000 forintot. Ez az összeg (teljes árú jegyet vásárló felnőtt utas esetén) minden egyéb közlekedési eszközénél kedvezőbb, azaz ismételten bizonyítja azt, amit már magunk is kiszámoltunk, amennyiben legalább két felnőtt utazik egyszerre, az autó a legolcsóbb közlekedési eszköz.