Új lendületet adhat a Petőfi-kutatásnak

 Szűcs Gábor Petőfi halála – Fehéregyháza, 1849. július 31. című kötete, a fiatal Petőfi-kutató ugyanis könyvében a költő sírjának lehetséges helyét is meghatározza.

 

„Nem titkolt célom volt, hogy a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos tévképzeteket eloszlassam. Sok olyan tudományosnak láttatott állítás kering még manapság is, amelyeket semmilyen forrás vagy más kézzel fogható bizonyíték nem igazol” – fogalmazott Szűcs Gábor az MTI-nek.

Példaként a legismertebb, úgynevezett Ispánkút-elméletet említette, amely szerint a költőt vélhetően a Héjjasfalva felé vezető úton érte a halál. Itt ma emlékmű is magasodik.

„A Petőfi Sándor halála körüli bizonytalanságnak számos oka van, ezek közül az egyik, hogy a költőn kívül még egy Petőfi nevű honvéd is részt vett a csatában. Ezzel magyarázható, miért látták egyszerre több helyen is” – tette hozzá a kutató.

Nem segítette a történtek megismerését, hogy az utókor nem kezelte helyén a tanúvallomásokat, bizonyos emberekét, például Heydte osztrák ezredes csaknem 80 évvel későbbi emlékezését túlbecsülték. Másokéval, többek közt bizonyos Kurka Mihály 48-as honvédhuszár vallomásával nem foglalkoztak, pedig – emelte ki a szerző – valószínűleg ő volt az, aki utoljára látta élve a költőt. Szűcs Gábor szerint Heydtéről gyanítható, hogy sem életében, sem holtában nem látta Petőfit.

A kutató arról is beszélt, a honvédek maguk sem tudták, Petőfi a táborban van-e, sőt valószínűleg azt sem, hogy néz ki a költő. „Verseit valószínűleg nem olvasták, ám valószínűleg hallottak már róla” – jegyezte meg Szűcs Gábor. Hozzáfűzte, hogy az „ellenség” ugyan körözést adott ki a személyleírással, de ennek általánosságain maga Petőfi is mosolygott.

„Mindenki Petőfiből indult ki, nem pedig a csatából. Pedig ahhoz, hogy rekonstruálni tudjuk a történteket, tudni kell, hogyan zajlott le az ütközet, miként kerítették be az ulánus csapatok a települést, milyen volt az időjárás. Ezek alapján ki lehet zárni a hamis tanúvallomások többségét, amelyek csak torzítják az összképet” – fejtegette Szűcs Gábor.

A könyvben két térkép segíti a topográfiai eligazodást, ezeken a szerző felrajzolta az egyes kulcsszereplők mozgását, valamint a csapatok vonulásának útvonalát is. Az ütközetről szóló tömör összefoglaló segít megérteni a csata főbb történéseit, és Szűcs Gábor bemutatja, hogyan került Petőfi a harctérre, milyen egészségi állapotban volt, illetve elemzi a csapatok harcászati erejét is.

„Megpróbáltam rekonstruálni, mit tett, merre járt Petőfi az ütközet napján, majd a halálával kapcsolatos különféle elméleteket ismertetem” – magyarázta.

Szűcs Gábor a költő elestének legvalószínűbb helyszínét is kikövetkeztette. A kötet szerint a menekülő Petőfi a fehéregyházi csata fő helyszínétől „egy öreg ágyú lövésnyire, a Szöllöhegy nyugati lábánál” elterülő kukoricásban lelte halálát. Az is szerepel a könyvben, hogy nem dzsidával, hanem karddal oltották ki az akkor már fegyvertelen és holtfáradt költő életét.

Szűcs Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a könyv megjelenése óta már többen is megkeresték egy lehetséges expedíció ötletével. „Elmondtam nekik, hogy ehhez milyen szakemberek, felszerelés, engedélyek kellenek, és azt is, a vizsgálatok mit tudnak majd kimutatni, illetve egy lehetséges költségvetést is felvázoltam. Meglátjuk, megvalósul-e az expedíció” – fogalmazott.

A kutató szerint Magyarországnak egyetlen „nemzeti költője” van, az ő sírhelyét megtalálni az utókor kötelessége. „Valószínűleg egy hevenyészett tömegsírba temették akár több száz honvéddel együtt. Ezt nem tekinthetjük nyughelynek” – magyarázta, miért kellene felkutatni Petőfi Sándor holttestét.

„Általában tőle csak azt a sort idézik, hogy +Ott essem el én, A harc mezején+, holott néhány sorral később úgy folytatja, +Ott szedjék össze elszórt csontomat+” – idézte a költőt a kutató, aki szerint még rengeteg „munka” van Petőfivel kapcsolatban. Mint fogalmazott, következő kötetében – amelyet több szerzővel együtt kíván megírni – a költő legendáriumával fog foglalkozni.