Ezt a kérdést teszik fel nagyon sokan

 napjainkban azokkal a bírósági ítéletekekl kapcsolatban, amelyek manapság születnek. A végrehajtás alá vont személyektől, akik kapálódznak és küszködnek megélhetésükért vagy csak a legalapvetőbb emberi szükséglet kielégítése érdekében, mint pl. kellő mennyiségben élelmiszert fogyasztani, súlyos betegségeikre gyügyszert kiváltani, vagy éppen nem akarnak meghalni télen a fűtetlen lakásukban. Sajnos a mai bírósági gyakorlat erre a kérdésre nem ad egyértelmű választ. Talán emlékezünk Twist Olivér árvaházi lelencgyerek történetére, aki minden bátorságát összeszedve még kérni merészelt abból a vitatható tápértékű nem túlságosan sok gasztronómiai tulajdonossággal rendelkező ételből, amit számára felszolgáltak. Mivel úgy gondolta, hogy akár még éhen is halhat, ezért még kért belőle. Természetesen meg is kapta a magáét.
Ugyanez zajlik a mostani bírósági gyakorlatban is. A végrehajtási eljárás során mindenüket elvesztő emberek egy része ellen a végrehajtók további levonásokat eszközölnek a jövedelmük 33 vagy 50 százalékáig. Az éhenhalásra sem elegendő kis nyugdíjaknak még további 50%-át elvonják a végrehajtási eljárás során. Az adósságcsapdába nem kizárólag önhibájukból került emberek részére ez a mérték már elviselhetetlen. Élve a törvényes lehetőségekkel születnek ugyan beadványok a bíróságok felé a csökkentés mértékére. Jól kimutathatóan a megélhetésre szánt maradék összeg már nem elegendő az életmentő gyógyszerek megvásárlására, a téli tüzelőanyag beszerzésére, vagy az alapvető élelmiszerek megvételére..
Nyugdíjas házaspárunk a levonások után még 60 ezer Ft-ot sem kap kézhez. Ebből kellene megoldani egész hónapra a létfenntartásukat. Hiába minden. Hiába látja a Bíróság a szerencsétlenek élethelyzetét, a levonás mérséklését visszautasítja. Az indoklás hajmeresztő, az egyébként horribilis kamattal és késedelmi kamattal dolgozó hitelintézettel szemben „ez nem lenne méltányos eljárás”, hiszen csak indokolatlanul későn jutna hozzá az uzsorakölcsönnek is minősíthető követeléséhez, amelyet azért vettek fel, hogy téli tüzelőt tudjanak maguknak vásárolni és meg ne fagyjanak. Most majd válogathatnak, hogy a három különböző fajta betegségükhöz melyik gyógyszert váltsák ki, amelybe talán kevésbé gyorsan halnak bele.
Számtalanszor kértük ennek a törvénynek a megváltoztatását, de kérelmünkre a válasz az Igazságügyi minisztertől hosszú várakozás után sem érkezett meg.
Korunk egyik eldöntendő kérdése, hogy lehet-e olyan büntetést kiszabni valakire akár tehet a kialakult problémáról, akár nem, amely életvitelét ilyen súlyosan érinti. Egészséges-e az az igazságszolgáltatás, amely többre becsül egy banki adósságot mint egy emebri életet? Hol van a határ, amikor azt mondhatjuk, hogy egy minimálisan elvárható, emberhez méltó élethez joga van valakinek? Valóban 28.500 Ft az az összeg, amelyet arra szánunk, hogy valaki életben maradhasson?
Az itt elhangzottakban nem beszélhetünk túlzásokról. Egy bizonyos réteg életkörülményei egyre jobban nehezednek. Azt, hogy valakitől jövedelmének 33 vagy 50%-át vonják le, ennek a tönkrement rétegnek egyenlő a megélhetéssel, vagy a lassú de biztos elhalással. Talán a milliárdokban gondolkodó politikusaink elgondolkodhatnának ezeken a tényeken, hogy a XXI.századi Magyaroszágon mekkora összegre van szüksége egy embernek ahhoz, hogy alapvető létfenntartását meg tudja oldani?

 

Kovács László
főtitkár
Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület