Kikocsikázunk a 400 forintos benzinnel a város szélére, és az akció nyitónapján, reggel már nincs, de nem is volt az az olcsó bizbasz , amire hetek óta vártunk. Az eladó azt mondja, a cuccot, amit keresünk, tulajdonképpen már egy hete azon az áron árulják, amit az újságban kiemelt helyen hirdetnek, csak mára elfogyott.
Mit lehet ilyenkor tenni? Régi reflex nyomán pénz tolni a minimálbéres eladó zsebébe, vagy vértolulásos fejjel az arcába ordítani, letépem a fejedet, te cserépáru . Bé verzió, megjátszani a hidegfejű technokratát, és a fogyasztóvédelmet emlegetni sokatmondóan. Cé, csevegni a recepcióssal, aki általában jobban átlátja a helyzetet az egész áruházban, mint az igazgató. Nekem mindig ez jön be. A Brico Store-ban a hölgy csak bólogat mondandómra. Van még négy darab Pesten. Kell?  Hát persze, mondom, és máris ott terem egy ember, aki írja az adataimat, hogy tudjanak értesíteni. A végén benyögi, hogy kérne 30 százalék előleget, biztosítva ezzel az elhatározásom komolyságát, és én boldogan fizetek. A recepciós kihasználva meglepetésemet, vevőkártyát állít ki nekem, megszerzi az email címemet, miután a telefonszámomat és lakhelyemet már megtudta, és persze rögzítve van a nevem is. Lányos zavaromban még veszek valami apróságot, amit nem terveztem, és a győzelem fensőségével távozok.
Mit is mutat a mérleg? Elindultam vásárolni, elköltöttem a tervezett összeg több mint harmadát, amiért mentem nem kaptam meg, és még egyszer meg kell tennem az utat, miközben minden adatom önként egy kereskedelmi cég birtokába jutott. És persze még úgy is érzem, hogy okosabb vagyok, mit a többiek…Erre mondják, hogy zseniális.