Napokon belül új közoktatási törvényt fogad el a parlament. Gigászi küzdelemben csapnak össze a politikai és a lobbi érdekek a törvénytervezet körül. A vihar füstjétől nehéz tisztán látni. Látni például a gyereket, azt, aki most kezdi az iskolát, és mondjuk 2025-ben lesz felnőtt, adó és járulék(!) fizető állampolgár. Milyen most az az iskolarendszer valójában, ahova ez a kis ember belép?
Egyre gyengébb pedagógusokat képezünk
Az elmúlt húsz évben folyamatosan veszít viszonylagos presztizséből a pedagógus szakma és a pedagógusokat képző felsőoktatás. Egyre gyengébb felkészültségű fiatalok kerülnek a pályára, és az ott töltött évek alatt sem történik velük csoda… Monoton csökken a pályakezdő pedagógusok között az egyetemet végzettek aránya, ma már szinte csak főiskolát végzettek maradnak a pályán.
Eközben az oktatás nemzetközi élvonalába került országokban épp az ellenkező irányú folyamatok zajlanak. Felismerték, hogy a közoktatás minősége az országok versenyképességének az alapja. Finnországban és Dél-Koreában alsó tagozatban is kizárólag egyetemet végzettek taníthatnak, ezekben az országokban a pedagógusokat képző egyetemekre a jelentkeznek a legtöbben, ide a legnehezebb bejutni.
Avítt a tanítás módszere
Az elmúlt ötven évben alapjaiban megváltozott a tudásunk arról, hogyan működik az emberi agy, és a psziché, hogyan tanul az ember, amikor kisgyerek, amikor iskolás, amikor felnőtt. Bizonyított tény, hogy a hagyományos frontális oktatásnál sokkal jobb, eredményesebb módszerek is vannak, amiket ráadásul a gyerekek is élveznek. Kiderült, hogy a tanulás, a szellemi munka technikája, ügyes fogásai taníthatók már az alsó tagozattól, és ez nagymértékben javítja az iskola hatékonyságát. Mindez, és sok más, a gyakorlat próbáját rég kiállt korszerű ismeret azonban, ami az iskolát a 21. század színvonalára emelné, alig jelenik meg a magyar pedagógusok képzésében.
Nem a fontos dolgokat tanítjuk
Mire is készít fel a jó óvoda, a jó általános iskola, a jó gimnázium? A legjobb egyetemekre. Akik pedig ott is a legjobbak, azok az egyetemi tanárok. A közoktatásunknak van tehát egy kimondatlan, de kitapintható célja – tudós emberek előállítása. Ezért /is/ van nyomasztó túlsúlya a tananyagban az elméletnek, és a csak szakemberek számára lényeges részleteknek.
Mi az, ami mindenkinek fontos lenne, de ma nem kapja meg a közoktatásban: gazdasági alapismeretek, önmenedzselés, általános problémamegoldó technikák, a másokkal való együttműködés készsége. A közoktatásunk a múltat sokkal fontosabbnak tartja, mint a jelent: ezért olyan dohos, régies az alsós olvasókönyvek legtöbb szövege, ezért tanít annyi politikatörténetet, irodalomtörténetet. A fizika, kémia, biológia ma oktatott formája alig hasznosul a leendő átlagfelnőtt mindennapjaiban, hacsak nem valamelyik tudósképzőbe készül az illető /gyerek/. Eközben egyáltalán nem ösztönzi például az iskola a felelős állampolgári erények kialakulását. Pedig csak az ilyen állampolgárok vihetnek sikerre egy országot.
Nem segítjük a rászorultakat
A ma iskolába járó gyerekek több mint fele speciális módszereket, figyelmet, segítséget igényelne, mert mélyszegénységből érkezik, súlyosan hátrányos helyzetű, vagy valamilyen értelemben SNI-s /testi, érzékszervi fogyatékos, vagy a tanulásban akadályozott/. Nekik a mostaninál sokkal jobb oktatást kellene kapniuk ahhoz, hogy elkerüljék azt, ami jelenleg csaknem biztosan vár rájuk: a munkanélküli létet. Ez egyébként azt jelenti mindannyiunk számára, hogy ők a közös kasszához adófizetőként alig fognak hozzájárulni, viszont az ország jobb képzést kapott másik fele fogja őket eltartani, segélyezni. A közoktatásnak az egyik fontos feladata, hogy mérsékelje az otthonról hozott, vagy más okból kialakult hátrányokat, lemaradásokat. A mi iskolarendszerünk ebből a szempontból, vagyis felzárkóztatás tekintetében, az utolsó helyen van az OECD ötven fejlett ország közoktatását értékelő rangsorában.
Nem garantáljuk a gyerekek haladását
Elfogadhatatlanul sok a véletlen és szubjektív elem a közoktatásban: kifogok egy jó tanítót – vagy egy rosszat, aki aztán jó tankönyvet választ – vagy rosszat, megfelelően figyel a gyerekemre- vagy nem, felismeri az esetleges problémáit, elakadásait és kap ezekre segítséget- vagy nem. A magyar iskola nem vállal felelősséget a rendszerbe bekerülő gyerekek haladásáért. Semmilyen formában sem „számol el” velük a közoktatás, nem vállal semmiféle kötelezettséget arra, hogy a meglévő adottságokból a legjobbat hozza ki, a hátrányokat csökkentse, a hiányokat korrigálja. Így állhat elő az a szégyenletes helyzet, hogy az általánost elhagyó gyerekek közel egyharmada funkcionális analfabéta. Nyolc év iskolába járás alatt sem tudjuk megtanítani őket olvasni.
Szemet hunyunk az iskolarendszerünk ketté szakadása fölött
Az állami iskolák közötti színvonalkülönbség mára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan méreteket öltött. Ez az addig inkább lappangó folyamat a szabad iskolaválasztással felgyorsult. Az általában „középosztályként” megnevezett, jó érdekérvényesítő társadalmi réteg gyermekei számára ezzel létrejött, és egyre erősödik a leszakadóktól való elkülönülés lehetősége. A legkisebb falvakat és a nagyon szegény térségeket leszámítva az egész országban léteznek a mindenki által tudottan jó és gyenge iskolák. Ezek nyílt, vagy rejtett felvételikkel válogatnak, oktatási extrákkal vonzzák a tehetősebb, vagy ambiciózusabb családokat, a jó képességű gyerekeket. Ez a folyamat a kivéreztette a gyengébb iskolákat, elszívta a jó pedagógusokat, a jó képességű gyerekeket, a jó érdekérvényesítő szülőket. Ami itt történik az emberileg érthető, senki nem kárhoztatható azért, hogy a legjobbat akarja a gyerekének. De a végeredmény, az oktatásban is kettészakadt ország egyre romló teljesítménye mindannyiunkat sújt.
tanulasmodszertan.hu