Az internet sokkal több, mint szórakozás, vagy kommunikációs csatorna, valóban átformálja az életünk majd minden területét. Ettől valóban nem szabad és nem is lehet elzárni a gyerekeket, nekik ez már most olyan természetes, mint a napsütés.
•Csakhogy – ha a napsütéses hasonlatnál maradunk – az újszülöttet sem tesszük ki olyan erős fénynek, amit a nagyobb testvére, vagy mi leégés nélkül elviselünk. Az internet, és általában a képernyős elfoglaltságok az óvodás korban csak nagyon komoly időbeli korlátozással ajánlhatók a gyerekeknek: egy héten egy film, vagy kétszer félóra játék. Három év alatt inkább árt, mint használ a képernyő előtt töltött idő. Alsó tagozatban napi 30 perc, felsőben napi egy óra a mai tudásunk szerint javasolt felső határ.
•De miért ez a szigor? Hiszen azt látjuk, hogy már a kétéves gyerekek is elképesztő ügyességgel kezelik a papa okostelefonját, úgy tűnik, mintha értenék a számítógép működését, gyorsak, találékonyak, és boldogok, ha kattintgathatnak. Ez igaz, de ha engedjük, hogy leragadjanak a technikánál, amit a legtöbb kisgyerek nagyon szeretne, akkor visszavonhatatlanul kimaradnak az életükből olyan ingerek, élmények, tapasztalások, amik nélkül nem lesz megfelelően érett az idegrendszerük.
•Hogy mik ezek az ingerek? Ha egy kisgyerek a képernyőn „épít”, az egészen más térélménnyel, izommunkával jár, mintha valódi elemeket illesztene egymáshoz. Már ma is egyre több, egyébként iskolaérett gyereknek fejletlen a kis- és nagymozgása, ügyetlenek, suták, bizonytalanok a térben, tévesztik az irányokat. A képernyő valósággal megbűvöli őket, az egér mozgatásán kívül meg se moccannak. Bizonyos készségeik fejlődnek eközben, de ugyanakkor súlyos aránytalanságok alakulnak ki a tanuláshoz szükséges részképességek között. Később az írás, olvasás, számolás megtanulását akadályozzák ezek a lemaradások.
•A játékok mellett a /mese/filmek vonzzák, ha lehet még jobban a kicsiket a képernyők elé. Az iskolások körében világszerte tapasztalható olvasási zavarok legfőbb okát abban látják a szakemberek, hogy az anyanyelvvel való viszony, a beszédtanulás egészen más módon történik a tévé, számítógép előtt felnövő gyerekeknél, mint a korábbi nemzedékeknél. A kisgyerek mindig az anyától, vagy az őt gondozó személytől, a vele való párbeszéd során tanulta meg az anyanyelvet. A mesét/filmet/hiradót néző gyerek nem beszél, csak hallgat, az agyát érő hangingerek nem megfelelőek. Ezzel magyarázható, hogy mérhetően romlik a gyerekek beszéde, nyelvhelyessége, beszédértése. A későbbi gyenge szövegértés egyik oka, hogy a szülői mesélés, felolvasás híján nem alakul bennük a hallott szöveg alapján való történetalakítás készsége. Aki filmeken nő fel, annak nagyon nehéz az olvasott szövegből megérteni és így megtanulni a másnapi leckét.
•Sok családban az a legfőbb érv az „elektronikus bébicsősz” mellett, hogy a gyerek mással nem akar játszani, csak a képernyő előtt nyugszik meg. Ez sajnos igaz. Ha egy családban a gyerek választja meg, hogy a képernyő előtt ül, vagy önállóan játszik, szinte mindig az elsőt választja. A képernyős programok addiktivak, azaz valódi függőséget okoznak – a felnőtteknél is – mert kevés szellemi erőfeszítést követelnek, elandalítanak vagy gyors, erős, képi ingereket sugároznak.
•De ha minden megváltozik körülöttünk, akkor miért kell a régi szokásokhoz ragaszkodni? Nem lehetséges, hogy a gyerekek idegrendszere megfelelően alkalmazkodik majd ehhez a sok új dologhoz? Számos régebbi példa bizonyítja, hogy az ember teste, idegrendszere, érzékszervei valóban képesek alkalmazkodni, de ez lassú folyamat és nem feltétlenül érezzük magunkat tőle jobban. A távolba nézéstől elszokott-elszakított városlakók szemüvege, a megváltozott táplálkozástól összezsugorodott állkapcsunkban a fogak torlódása, vagy a két lábra állás óta egyfolytában sajgó derekunk jelzi, hogy az evolúció ellentmondásosan és lassan birkózik a fejlődés kihívásaival.
•Az egészségügyi világszervezet, a WHO szerint, a mai gyerekek egészségét mire felnőnek, a lelki betegségek veszélyeztetik majd leginkább. Túl sok az inger, túl gyors a változás, túl sok mindenre figyelünk egyszerre – és ez ugyanúgy megbetegít, mint a dohányzás, vagy az elhízás. Márpedig a lelki egészséget a genetikai adottságon kívül a nyugodt kiegyensúlyozott gyerekkor alapozza meg.
dr. Pusztai Évát