Tizennégy „klasszikus designtárgyat” vételez kollekciójába a világ első számú, trenddiktáló formatervezési gyűjteménye, a londoni Design Museum. Köztük az 1947-ben kifejlesztett AK-47 gépkarabélyt, amelyet általában tervezője, Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov családnevével szoktak csak emlegetni, és amely becslések szerint több millió ember halálát okozta az elmúlt hatvan évben. A hiba persze nem a termékben, hanem a felhasználóban van – mondják erre a szakértők.
A Kalasnyikov ugyanis, mint azt több mint hatvanéves pályafutása bizonyítja, a maga kategóriájában szinte hibátlan alkotás. Mindössze nyolc, könnyen összeilleszthető fő részből áll, kevés karbantartást igényel, forróságban és fagyban is állja a sarat, ugyanakkor rendkívül erős és szerkezete is masszív. Célzási pontosságával akadnak gondok, de jól használható kézitusánál. Ráadásul egyszerűen és olcsón előállítható; ezt bizonyítja, hogy nem csupán a negyvenes évek végének nőket és gyerekeket foglalkoztató szovjet fegyvergyáraiban tudták összeszerelni, de még eldugott pakisztáni falvakban is, hozott anyagból. Egy fegyver akár 40-50 évig is használható marad, és felépítése szinte semmit sem változott az ötvenes évek óta.
Gyors elterjedésében a fenti szempontok játszották az elsődleges szerepet; népszerűsödésénél pedig sokat nyomott a latban az is (mint azt a fegyverről könyvet író Larry Kahaner megállapította), hogy szovjet tervezésű, azaz használata táptalaja az Amerika- és kapitalizmus-ellenes indulatoknak. A szovjet ipar csúcstermékeként a sorozatgyártás után még évekig rejtegették a fegyvert a kíváncsi nyugati kamerák elő. Az első „nyilvános bemutatkozásra” az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hozta el az alkalmat: az országba vezérelt szovjet katonákat Hruscsov utasítására AK-47-esekkel szerelték fel. Ezt követően negyedszázadra az AK-47-es lett a Szovjetunió legfontosabb ajándéka szövetségeseinek (Kína, Észak-Korea és az NDK szabad gyártási jogot is kapott – jellemző módon a londoni Design Museum is egy Kínában gyártott, 1946 körüli fegyvert birtokol). A nyugati világban az AK-47 az ellenség-kép szerves részévé vált, legyen szó kommunistákról vagy iszlám szélsőségesekről. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a vietnami háborúból, az AK-47 és az amerikai M16 első komoly összecsapásából egyértelműen az előbbi került ki győztesen; az amerikaiak, levonva a tanulságokat, nem egy esetben az ellenféltől elvett AK-47-eseket kezdték használni.
A fegyvertervezésnél rendkívül sok szempontot kell figyelembe venni – tudtuk meg Katona Gábor fegyverrajongó kollégánktól. Az AK-47 gépkarabéllyal a modern fegyverek egyik alaptípusát hozták létre: megfelel a legtöbb mai elvárásnak is, mint az egyszerű személyre szabhatóság, a lehető legkisebb méret, az elakadásmentes, ergonomikus használat, a könnyű szállíthatóság, a csillogásmentesség és a kompatibilitás. Bármily meglepő, fontos a fegyver egyedi és jellegzetes hangja is – a kezelőszervek zajának komoly szerepe van, ha a fegyvert sokkos állapotban vagy erős stressz alatt használják, másrészt a lövés hangja segít az ellenfél és a szövetséges azonosításában a terepen.
Nem kétséges: a Kalasnyikov klasszikus designtárgy – állítja a szakma fontos fórumán, aCreative Review szaklapban Patrick Burgoyne. Világszerte ismert, kiállta az idő próbáját, és számtalan esetben másolták (a Wikipédia több mint száz fegyvert sorol fel, amelyekre hatott a Kalasnyikov designja). Mi több, a populáris kultúrában is megtalálta a helyét. Számos dalban szerepel, képzőművészeti alkotásokat ihletett. Philippe Starck lámpátcsinált belőle, Justin Melnick Louis Vuitton logókkal dekorálta ki. Az arab világban és Afrikában számos helyen az erő és a bátorság jelképe; Mexikóban ezzel szemben a gitárrá alakított gépfegyver, az „escopetarra” béke-szimbólumként használatos. Sőt, több állami és pártjelkép szerves része: szerepel a Hezbollah és Mozambik zászlaján, Kelet-Timor és Zimbabwe jelenlegi, illetve Burkina Faso régi címerében, és az iráni Forradalmi Gárda logójában is. A nyugat-uráli Izsevszkben, ahol 1947-től a mai napig gyártják, 2004-ben saját múzeumot is kapott.
A Kalasnyikov név ettől függetlenül a halállal és az erőszakkal fonódott össze, hiszen több ember halálát okozta, mint az atombombák. A Világbank becslése szerint a világban ma fellelhető 500 millió kézifegyver ötöde az orosz tervező nevét viseli. Amikor a ma 92 éves, jó egészségnek örvendő Kalasnyikovot 2003-ban erről kérdezték, beismerte: „a szellem kiszabadult a palackból” – ő maga sem gondolta volna, hogy a hazája védelmére tervezett fegyverből a pusztító 20. század szimbóluma lesz. Ettől függetlenül Mihail Kalasnyikov, aki egyébként soha egy kopejka hasznot nem látott a sokmillió eladott fegyverből, saját bevallása szerint nyugodtan alszik: „Az, hogy az AK-47-es miatt emberek halnak meg, nem a tervező, hanem a politika hibája” – szögezte le a brit újságírónak. Egy másik interjúban azonban bevallotta: ha újra lehetősége nyílna dolgozni, nem pusztító eszközt, hanem valami hasznosabbat tervezne – talán egy fűnyírót.
Tizennégy „klasszikus designtárgyat” vételez kollekciójába a világ első számú, trenddiktáló formatervezési gyűjteménye, a londoni Design Museum. Köztük az 1947-ben kifejlesztett AK-47 gépkarabélyt, amelyet általában tervezője, Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov családnevével szoktak csak emlegetni, és amely becslések szerint több millió ember halálát okozta az elmúlt hatvan évben. A hiba persze nem a termékben, hanem a felhasználóban van – mondják erre a szakértők.
A Kalasnyikov ugyanis, mint azt több mint hatvanéves pályafutása bizonyítja, a maga kategóriájában szinte hibátlan alkotás. Mindössze nyolc, könnyen összeilleszthető fő részből áll, kevés karbantartást igényel, forróságban és fagyban is állja a sarat, ugyanakkor rendkívül erős és szerkezete is masszív. Célzási pontosságával akadnak gondok, de jól használható kézitusánál. Ráadásul egyszerűen és olcsón előállítható; ezt bizonyítja, hogy nem csupán a negyvenes évek végének nőket és gyerekeket foglalkoztató szovjet fegyvergyáraiban tudták összeszerelni, de még eldugott pakisztáni falvakban is, hozott anyagból. Egy fegyver akár 40-50 évig is használható marad, és felépítése szinte semmit sem változott az ötvenes évek óta.
Gyors elterjedésében a fenti szempontok játszották az elsődleges szerepet; népszerűsödésénél pedig sokat nyomott a latban az is (mint azt a fegyverről könyvet író Larry Kahaner megállapította), hogy szovjet tervezésű, azaz használata táptalaja az Amerika- és kapitalizmus-ellenes indulatoknak. A szovjet ipar csúcstermékeként a sorozatgyártás után még évekig rejtegették a fegyvert a kíváncsi nyugati kamerák elő. Az első „nyilvános bemutatkozásra” az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hozta el az alkalmat: az országba vezérelt szovjet katonákat Hruscsov utasítására AK-47-esekkel szerelték fel. Ezt követően negyedszázadra az AK-47-es lett a Szovjetunió legfontosabb ajándéka szövetségeseinek (Kína, Észak-Korea és az NDK szabad gyártási jogot is kapott – jellemző módon a londoni Design Museum is egy Kínában gyártott, 1946 körüli fegyvert birtokol). A nyugati világban az AK-47 az ellenség-kép szerves részévé vált, legyen szó kommunistákról vagy iszlám szélsőségesekről. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a vietnami háborúból, az AK-47 és az amerikai M16 első komoly összecsapásából egyértelműen az előbbi került ki győztesen; az amerikaiak, levonva a tanulságokat, nem egy esetben az ellenféltől elvett AK-47-eseket kezdték használni.
Az AK-47 és az M16 összehasonlítása
A fegyvertervezésnél rendkívül sok szempontot kell figyelembe venni – tudtuk meg Katona Gábor fegyverrajongó kollégánktól. Az AK-47 gépkarabéllyal a modern fegyverek egyik alaptípusát hozták létre: megfelel a legtöbb mai elvárásnak is, mint az egyszerű személyre szabhatóság, a lehető legkisebb méret, az elakadásmentes, ergonomikus használat, a könnyű szállíthatóság, a csillogásmentesség és a kompatibilitás. Bármily meglepő, fontos a fegyver egyedi és jellegzetes hangja is – a kezelőszervek zajának komoly szerepe van, ha a fegyvert sokkos állapotban vagy erős stressz alatt használják, másrészt a lövés hangja segít az ellenfél és a szövetséges azonosításában a terepen.
Nem kétséges: a Kalasnyikov klasszikus designtárgy – állítja a szakma fontos fórumán, a Creative Review szaklapban Patrick Burgoyne. Világszerte ismert, kiállta az idő próbáját, és számtalan esetben másolták (a Wikipédia több mint száz fegyvert sorol fel, amelyekre hatott a Kalasnyikov designja). Mi több, a populáris kultúrában is megtalálta a helyét. Számos dalban szerepel, képzőművészeti alkotásokat ihletett. Philippe Starck lámpát csinált belőle, Justin Melnick Louis Vuitton logókkal dekorálta ki. Az arab világban és Afrikában számos helyen az erő és a bátorság jelképe; Mexikóban ezzel szemben a gitárrá alakított gépfegyver, az „escopetarra” béke-szimbólumként használatos. Sőt, több állami és pártjelkép szerves része: szerepel a Hezbollah és Mozambik zászlaján, Kelet-Timor és Zimbabwe jelenlegi, illetve Burkina Faso régi címerében, és az iráni Forradalmi Gárda logójában is. A nyugat-uráli Izsevszkben, ahol 1947-től a mai napig gyártják, 2004-ben saját múzeumot is kapott.
A Kalasnyikov név ettől függetlenül a halállal és az erőszakkal fonódott össze, hiszen több ember halálát okozta, mint az atombombák. A Világbank becslése szerint a világban ma fellelhető 500 millió kézifegyver ötöde az orosz tervező nevét viseli. Amikor a ma 92 éves, jó egészségnek örvendő Kalasnyikovot 2003-ban erről kérdezték, beismerte: „a szellem kiszabadult a palackból” – ő maga sem gondolta volna, hogy a hazája védelmére tervezett fegyverből a pusztító 20. század szimbóluma lesz. Ettől függetlenül Mihail Kalasnyikov, aki egyébként soha egy kopejka hasznot nem látott a sokmillió eladott fegyverből, saját bevallása szerint nyugodtan alszik: „Az, hogy az AK-47-es miatt emberek halnak meg, nem a tervező, hanem a politika hibája” – szögezte le a brit újságírónak. Egy másik interjúban azonban bevallotta: ha újra lehetősége nyílna dolgozni, nem pusztító eszközt, hanem valami hasznosabbat tervezne – talán egy fűnyírót.
hg.hu