Miskolciak karácsonya címmel a civileknek adnak bemutatkozási lehetőséget a karácsonyváró rendezvénysorozatának keretein belül december 8. és 21. között a Szinva teraszon. December 16-án és 17-én pedig a II. Miskolci Szalonczukor várja majd érdekes, és tartalmas programmal a miskolciakat.

 

Minderről Kiss Ákosné Gonda Erika, a polgármesteri hivatal kulturális referense, valamint Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója. Gonda Erika mindenek előtt a közelgő harmadik adventi vasárnapra, a harmadik Szent István téri gyertyagyújtásra hívta fel a figyelmet.

– Ünnepi köszöntőt mond Zsiga Marcell alpolgármester, és a gyertyát is ő fogja meggyújtani. Az igét ezúttal Gerlai Pál evangélikus iskolalelkész fogja mondani, Jézus születéséről-írja a minap.hu