Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe  vette egy budapesti autósiskola tulajdonosát a Nemzeti Nyomozó Iroda. A férfi állítólag abban segített, hogy román állampolgárok, akik között analfabéta is volt, tanfolyam és vizsga nélkül kapjanak vezetői engedélyt – adta hírül az MTI.

 

 

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyomoz a pénzért vett jogosítványok ügyében. Az őrizetbe vett férfi a nyomozók szerint közreműködött abban, hogy román állampolgárok hamis orvosi igazolások, tartózkodási engedélyek és lakcímkártyák felhasználásával, tanfolyam és vizsga nélkül kapjanak vezetői engedélyt. A gyanú szerint a románok fejenként ezer eurót fizettek a jogosítványért. A rendőrök egyes források szerint tizennyolc gyanús esetet vizsgálnak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az üggyel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy kilenc embert gyanúsítanak, közülük kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A Híradó úgy tudja, több gépjárműoktató, orvos, tolmács, hivatali dolgozó és vizsgabiztos felelősségét is vizsgálják.

Pintér József, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatója szerint saját és mások életét is veszélyezteti, aki pénzért veszi a jogosítványt. Úgy fogalmazott a hírműsorban: ha valaki „esetleg egyáltalán nem vett részt semmilyen tanfolyamon, semmilyen vizsgán, hanem egyszerűen csak kapott egy papírt, és úgy közlekedik, az nemcsak felelőtlen, de bűntettet követ el másokkal, a többi autóssal szemben is”.

Magyarországon január elsejétől egyszerűsödik az autóvezetők vizsgáztatási rendje. Az autóklub iskolavezetője szerint tartani kell attól, hogy az egyszerűsítés miatt több lesz a visszaélés. Fehérné Polcz Melinda azt mondta: „megnehezítik a tanulók azonosítását, ugyanis eltörlik a vizsgalapot, nem kell fénykép. Tehát ez alapján már sokkal nehezebb lesz azonosítani a tanulókat.”

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint a vizsgarendszer egyszerűsítésétől a követelmények nem lesznek alacsonyabbak, felkészületlen járművezetők ezután sem kaphatnak vezetői engedélyt – hangzott a műsorban.