Parlagon hagyott földek, néptelen utak, roskadozó házak , elgazosodott kertek – ez a látvány fogadja a ritka utasokat Bulgária északnyugati részén, az Európai Unió legszegényebb régiójában.

 

Az elnéptelenedett környéken szomorú képet mutatnak a templomok, a régi iskolák és a kommunista korszak hatalmas szövetkezeti gazdaságainak elhagyott épületei. „Ebben a községben kilencezren éltek, de ma már mindent elvitt az ördög” – idézte helyszíni riportjában a francia hírügynökség a 77 éves Nikola Georgijev szavait.

Jakimovo, ahol a férfi él, a Szófiától mintegy száz kilométerre lévő északnyugati régió központja. „Minden elszomorít: a község állapota, Bulgária helyzete, és Olaszországba kivándorolt lányom távolléte is” – fűzi hozzá Georgijev. Az aktív népesség soraiban a munkanélküliség szeptemberre 55 százalékos rekordszintet ért el, pedig a településen már csak 4300-an élnek.

Nem jobb a helyzet a szomszédos Montana és Vraca városokban, de a Duna-parti Vidinben sem, ahol már csak a romba dőlt üzemek kéményei emlékeztetnek a kommunista idők iparosítására. A gyárak már nem mérgezik a levegőt, de a házak kéményeiből sötét, fojtogató füstfelhők gomolyognak, mivel a családok a legolcsóbb fűtési módot alkalmazzák. A három községben 2011 első félévében a 10,3 százalékos országos átlag kétszerese volt a munkanélküliség.

„Ez a régió a legtöbb társadalmi és gazdasági mutató szempontjából az utolsó helyen áll mind Bulgária, mind az EU viszonylatában – mondta Nikolaj Nankov regionális fejlesztési miniszter. – A helyzet részben az 1970-80-as évek nagyszabású iparosítási kampányának következménye, mivel az akkor felépült üzemek kizárólag a kommunista országok közös gazdasági szervezete, a KGST számára termeltek.”

A Duna-menti síkságon ma a mezőgazdaság jelenti a fő megélhetési forrást, de külterjes, alacsony termelékenységű ágazatról van szó. 2009-ben ez a régió a GDP-nek alig 7,42 százalékát termelte meg, míg a leggazdagabb, délkeleti régió a GDP 48,29 százalékát adta. A külföldi befektetéseknek alig 2,4 százalékát vonzotta a legszegényebb térség, és Nankov egyenesen „szörnyűségesnek” nevezte az ott élő népesség 2001 és 2011 között bekövetkezett 18,3 százalékos csökkenését.

„Hogy gyerekek? Itt nincsenek már gyerekek!” – fakadt ki a vidini illetékességű, 61 éves, munkanélküli Detelin Andrejev.

„Itt csak munkanélküliek és nyugdíjasok vannak itt, akik hitelre szerzik be az élelmet” – tette hozzá a helyi bolt eladónője, aki azt kérte, ne írják ki a nevét.

A helyzet még rosszabb a legnyugatibb részen, a szerb határ mentén. „Itt már nincs bolt. Gyermekeink néha eljönnek, hogy élelmet hozzanak, és megnézzék, élünk-e még. A busz kedden és csütörtökön áll meg itt, ha orvosra van szükség, a sofőrt kérjük, hogy hívja ki” – kesergett a Csicsil faluban élő 70 éves Nagyezsda Peseva. „És ha egyszer megbetegszünk, oda megyünk, mint mindenki más: a Jóistenhez” – mutatott a temető felé.

Nankov szerint a viszonylag fejlett városok és a rendkívül szegény falvak közötti kontraszt Bulgária északnyugati részén a leginkább szembeötlő. A miniszter több európai és kormánybefektetést tartana szükségesnek az infrastruktúra fejlesztésére, sürgeti a Németország és Görögország közötti páneurópai folyosó bolgár szakaszának és a Románia és Bulgária között már tizenöt éve tervezett Duna-hídnak a megépítését. Abban reménykedik, hogy ha az intenzív állattenyésztésre, az ökológiai és falusi turizmus fejlesztésére, illetve a Szerbiával és Romániával lehetséges együttműködésre irányuló tervek megvalósulnak, a régió kiemelkedhet a nyomorból.