Az év utolsó hónapja nem csak azért  emberfeletti számomra, mert egy emberfeletti ember született e hónapban, kinek sorsa a kereszten elvégeztetett, s akit a kereszténység azóta is híven követ…

 

De menjünk sorjában. E hónap 5.-én született drága édesanyám, akit megvert a sors egy művészhajlamú férjjel és két fiúgyermekkel, akik egyike tehetséges focista volt ifjúkorában még a vajdasági válogatottba is meghívták, de ő nem ment, „mert a barátaim nélkül én nem tudok focizni.” Megszállott lokálpatrióta volt, s maradt ma is. A másik fia szintén művészgyanús személy lett, aki 55 éves korában sem küzdött meg identitásbéli zavaraival; nem tudja ma sem, ki ő valójában; színész, író, vadász…? … vagy mindhárom egyszerre? Azt sem tudja, nemzeti identitását tekintve hova is tartozik. Magyarnak született, de a főiskolán „a jugó srác” megszólítást hallotta naponta, …utána a jugó hadseregben, ahol egy évig szolgált: „to je madzsar!” mondták rá a szerbek azzal a nemzeti felsőbbrendűséggel, mely felsőbbrendűségükből később egy balkáni háború kerekedett. És 2004 decemberében, anyám születésnapján kaptam/kaptuk a legnagyobb pofont a magyaroktól, hogy az akkori miniszterelnök uszítására a népszavazáson a „nép” megtagadta a határon túli magyarok állampolgárságát. Ez sorsokat döntött el. Én például akkor úgy megvadultam, hogy később egyik Kossuth téri tüntetésen felgyújtottam a magyar útlevelemet. (Ámde voltam annyira taktikus és előrelátó, hogy a lejártat és érvénytelent égettem el. A performance-nak csakis szimbolikus jelentősége volt.)
Azt a bukott miniszterelnököt, akit én a közélet legundorítóbb férgének tartottam s tartok ma is, minden jóérzésű ember megveti. Leginkább a határon túliak.
Ugyanezen a napon, december 5.-én ünnepeljük minden évben Márti nevű sógornőm születésnapját, aki két héttel ezelőtt szinte újra megszületett, mert egy halálosan is végződhető autóbalesetet élt túl, csak a kocsi lett totálkáros. December 6.-án pedig Lea lányom születésnapja van, aki ez év december 14. 15. és 16.-án főszerepet táncolt a Thália Színház Diótörő előadásában, és akire nagyon büszke vagyok.
A 26 esztendővel ezelőtti december 19.-én költöztem Valihoz, majd két napra rá, december 21.-én lőttem azt a kapitális vadkant, melynek története Ezüstkan címmel benne van új könyvemben. Valit 6 évvel ezelőtt, egybeköltözésünk 20.-ik évfordulójának napján vettem feleségül, mégis kb. 2 éve külön élünk.
Aztán decemberben van a karácsony is, amit szépen elrontottak a kereskedők, mert én már olyan üzletbe be sem lépek, ahol egy mikulásgép riszálja a seggét, és énekli a „dzsinglbellt.”
Nagy megkönnyebbülésemre majd elmúlik karácsony, és december 28.-án kedvesem születésnapja lesz.
Aztán már vége is. Az évnek.
Calvero