Tegnap odajöttek hozzám a buszállomáson. Akik azt hiszik, hogy ők… maguk a spanyolviasz alkotők.(Szándékős szőjáték!)
Igazoltattak engem. Pedig jelen időben még nem nézek ki bűnözőnek. (?)
Aztán hazajöttem. Egyhónapnyi távollét után kiömlött a postaládámból a felszólítások elképesztően osotoba és méretes sora. Idézni nem tudok ezekből, mert egyiket sem nyitottam fel. Csak kettétéptem és be a szemétbe. A szemétbe. De a borítójukat megnéztem. Egyik a mik. Mik akartok tőlem…? No jó, tudom, négy hónapja nem fizettem lakbért… Tudom, mik. Tudomikén miért…? Miktudomén… talán holnap… fizetek…mindenért, mik.
Figyelj, mik. Ne figyelmeztess. Ne fegyelmezgettesek!Mert véletlenül megindulatosodik a kezem, aztán mik teszünk…? Ez durván mondatik, de ember vagyok, nem állat. Szálljatok le rólam.
Aztán a bíróság. Valószínűleg valami régesrég elavult gyorshajtások, vagy a fene tudja, mik. Hiszen kocsim sincs már másfél éve…!Ilyenkor szívesen mondatik nekik, hogy az offsorlovagokat miért nem basztatik ennyit, ilyen elszántan, következetesen, kitartóan?…Mik…? (egy fölösleges bötű.) És a közélet legundorítóbb férgének ügyeit?… He?!
Szóval ma indul a mandula. Ma indulatos vagyok. Utálom a világot. Mert a múltam elveszett. Jövőm pedig nincs. És hogy fene tudja, kik… mik…?