A nemdohányzók védelméről  szóló törvény szigorításával január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében.

 

Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely.
Ezen a szabályozáson lazított a parlament december 30-án – mindössze két nappal a törvény hatályba lépése előtt – azzal, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatára a víziközmű-szolgáltatásról (!) szóló törvény elfogadásával az utolsó pillanatban módosította a nemdohányzók védelmét célzó jogszabályt. Így január 1-jétől dohányzóhely kijelölése nélkül is – tehát bárhol – lehet dohányozni a játékkaszinókban. A bizottság érdemi indoklást nem fűzött a javaslathoz, amelyet a parlament elfogadott.
Vajon milyen érvek szólhatnak amellett, hogy – például – a harmadosztályú kocsmákban (ahová szinte csak két lábon járó nikotinbombák járnak) nem, viszont az úgynevezett „elit” réteg által látogatott kaszinókban megengedjék a füstölést? És miért csempészte az ezt lehetővé tevő kivételezést az utolsó pillanatban – sunyi módon – a víziközmű-szolgáltatásokról rendelkező törvénybe a Fidesz?
– Már december közepén azzal nyugtatta kaszinónk munkatársait a tulajdonos képviselője, hogy semmi ok az aggodalomra, a kaszinókban jövőre is rá lehet majd gyújtani, erre mérget vehetünk – tájékoztatta a Privát Kopót az egyik budapesti kaszinó neve elhallgatását kérő vezető munkatársa. – Azt mondta, ravasz mosoly kíséretében, hogy több kaszinó közösen fog „nyomós érveket” felsorakoztatni annak érdekében, hogy a kormánypárti képviselők úgymond „megengedők” legyenek az ügyben…
A jelek szerint valóban nyomósak lehettek azok az „érvek”, amelyekkel a kaszinólobbi operált az egészséges nemzetért harcoló kormánynál.

(A Privátkopó nyomán)