A Debreceni Ítélőtábla dr. Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa végzést hirdetett a fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettében elsőfokon elítélt vádlottak ügyében és az elsőfokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyta, vagyis:
I. rendű Tuska János vádlott
bűnös
társtettesként, fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettének kísérletében,
társtettesként elkövetett emberrablás előkészületének bűntettében,
társtettesként elkövetett csalás bűntettében,
ezért a bíróság 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
II. rendű Ignácz Krisztián vádlott
bűnös
társtettesként, fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettének kísérletében,
társtettesként elkövetett emberrablás előkészületének bűntettében,
felbujtóként elkövetett csalás bűntettében,
ezért a bíróság 7 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
III. rendű Róka Gábor vádlott
bűnös
társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében,
ezért a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
Az ügynek volt egy IV. rendű vádlottja is, K. Gabriella, akit társtettesként elkövetett csalás bűntettében talált bűnösnek az elsőfokú bíróság és 2 évre próbára bocsátotta, az ő esetében az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett, így az Ítélőtábla csak az I-II-III. rendű vádlottak ügyét bírálta felül.
A tényállásról röviden:
Az I. rendű vádlott 2005-ben az ellene folyó büntetőeljárások elől menekülve elhagyta Magyarországot és Dél-Afrikába ment, Johannesburgban telepedett le.
2006-tól tagja lett az ún. Magyar Tanya nevű, magyarok által működtetett klubnak, ott ismerkedett meg a szintén a büntetőjogi felelősségrevonás elől Dél-Afrikába menekült III. rendű vádlottal.
Az I. rendű vádlott munkával, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, pénzváltásból származó jövedelemből tartotta el magát.
Rendszeresen részt vett a Magyar Tanya összejövetelein, ahol igyekezett a tehetősebb személyek közelébe kerülni, feltérképezni kapcsolatrendszerüket, anyagi helyzetüket.
Így került kapcsolatba a sértettel, H. Istvánnal is.
Az I. rendű vádlott elhatározta, hogy a klub egyik vagyonos tagjának elrablásával és szabadon bocsátása fejében jelentős pénzösszeg követelésével fog pénzt szerezni.
2007. januárjában a III. rendű vádlottal megbeszélte a tervét, illetve kapcsolatba lépett a Magyarországon lévő II. rendű vádlottal, akinek felajánlotta, hogy utazzon ki hozzá.
Az I. rendű és a III. rendű vádlott kidolgozták a bűncselekmény forgatókönyvét, amelyet az általuk használt számítógépre le is mentettek.
A forgatókönyv szerint elrabolják H. Istvánt, majd a feleségét is, és a férfi szabadon bocsátásáért 2 millió Euro-t követelnek, úgy, hogy az asszonyt szabadon engedik, hogy Magyarországra utazzon és szedje össze a pénzt, azt állítva, hogy férje Dél-Afrikában súlyos balesetet (gerinctörést) szenvedett, a pénz pedig a gyógykezeléséhez szükséges.
Ezeknek megfelelően az I. rendű vádlott 2007. januárjában kibérelt egy házat Johannesburgban, aminek egyik szobáját és fürdőszobáját a III. rendű vádlottal közösen átalakították – az ablakokat bedeszkázták, a földre matracokat helyeztek el, illetve a matracok mellé, a falba fúrva vasláncot rögzítettek.
A helyiségben fogvatartandó személyek megfigyeléséről is gondoskodtak, a szobában és a fürdőben is egy-egy rejtett kamerát helyeztek el.
2007. április 17-én az I. rendű vádlott találkozott a sértettel, aki úgy tudta, hogy az okmányhivatalba mennek, a sértett állandó tartózkodási engedélyének intézése végett, amely ügyben az I. rendű vádlott – ismeretségre hivatkozva – felajánlotta a segítségét.
A sértettnek azt mondta, hogy az ügyintézés előtt még szeretné neki bemutatni a barátnőjét, ezért az általa bérelt kertes házhoz hajtott.
A sértett kiszállásakor a II-III. rendű vádlottak kiléptek a házból, megragadták a férfit és bevitték a házba.
Ott a II. rendű vádlott fegyvert fogott rá és az I. rendű vádlott fehérneműre vetkőztette; elvették a férfi értékeit, óráját, ékszereit, készpénzét, illetve a házuk nyitásához szükséges kulcsokat és távirányítót.
A sértett kérdésére, hogy „Janikám, ez a barátság?”, az I. rendű vádlott csak annyit felelt, hogy „sok az adósság”, majd megkérdezte a férfit, hogy szed-e valamilyen gyógyszert, illetve meg kellett mutatnia, hogy a lakóparkba való belépéshez szükséges távirányítón melyik gombot kell megnyomni.
Ezután közölték a sértettel, hogy mennek a feleségéért, majd a férfit a III. rendű vádlott felügyeletére bízva távoztak.
Miután elmentek, a sértett sikeresen meggyőzte a III. rendű vádlottat, hogy szabadítsa őt ki, mert ha meg kell halnia, akkor sem fizet neki, de ha a III. rendű vádlott elengedi, ő mindenben támogatni fogja.
A III. rendű vádlott levette a bilincset, és kérte egy barátját telefonon, hogy hívja a rendőrséget, mert az asszonyt el akarják rabolni; közben a sértett is figyelmeztette telefonon a feleségét a veszélyről.
Az asszonynak már nem volt ideje elhagyni a házat, mert a két vádlott már megérkezett érte; a nő bezárkózott a lakás mellékhelyiségébe, mert a két férfi már a lakópark területén belül volt.
A lakásba bejutni és a nőt elrabolni már nem volt idejük, mert a rendőrség a helyszínre ért, a két férfi pedig elmenekült.
Amikor az I. rendű vádlott 2007. márciusában, még az emberrablás előkészítésének során felajánlotta a II. rendű vádlottnak, hogy megszerzi számára a Dél-Afrikába való kiutazáshoz szükséges repülőjegy árát.
Ennek érdekében felvette a kapcsolatot H. István sértettel (akit elrabolni készültek), hogy volt barátnőjét szeretné kiutaztatni magához Dél-Afrikába, de nincs elég pénze, ezért kölcsönkérne 500,000 Ft-ot.
A „barátnő” szerepét az ügy IV. rendű vádlottja játszotta, őt a II. rendű vádlott szállította a találkozó helyszínére, a Szeged Pláza parkolójába és távolabb várt a nőre, aki találkozott a sértettel és átvett tőle 500,000 Ft-ot, amit nem sokkal később át is adott a közelben várakozó II. rendű vádlottnak.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte az I. rendű vádlott esetében, hogy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, azt, hogy az emberrablás kísérleti szakban maradt, a részben, tényleges beismerő vallomását, valamint, hogy a cselekménnyel okozott kár részben megtérült.
Súlyosító körülményként értékelte viszont a vádlott büntetett előéletét, a személy elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát, a vádlott kezdeményező szerepét és a társas elkövetést.
A II. rendű vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte a vádlott részbeni beismerő vallomását, azt, hogy az emberrablás kísérleti szakban maradt, súlyosítóként büntetett előéletét a visszaesői minőségét, a csalásban betöltött felbujtói szerepét.