Orbán Viktor azt fogja javasolni az Országgyűlés illetékes bizottságának, hogy Magyarország csatlakozzon a készülő uniós pénzügyi paktumhoz – többek között ez derült ki a miniszterelnök keddi, brüsszeli tárgyalásainak végeztével. A kormányfő elmondta azt is: Magyarország engedni fog a Magyar Nemzeti Bankot és a PSZÁF-et érintő uniós követeléseknek.

 

 

A miniszterelnök ezeket kedden közölte újságírókkal Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.

Elmondta, hogy a pénzügyi paktumhoz az eurózónán kívüli EU-országok is csatlakozhatnak majd, de a szövegezési munka során megerősödött az az elem, hogy a következményeket a paktumhoz csatlakozóknak csak az euróövezetbe való belépés után kell majd viselniük.

Szintén a paktumhoz való magyar csatlakozás mellett szól – tette hozzá Orbán –, hogy a tervezetben már nincs benne az adóharmonizáció terve.

Előrelépések a legtöbb területen

Miután megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, Orbán a jegybanki szabályozást illetően elmondta azt is, nem tudott engedményt tenni a jegybankelnöki esküvel kapcsolatban, valamint hogy a jegybankelnök fizetésére is vonatkozik a közszférában általános fizetési plafon előírása.

A Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásától viszont eláll Magyarország – közölte Orbán.

Az Európai Bizottság a jegybanki függetlenség ügye mellett két másik témában – a bírói tevékenység felső korhatárát illetően, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban – is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

Az előbbivel kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a magyar fél itt nem lát diszkriminációt, hanem a nyugdíjszabályozás egységesítéseként fogja fel a témát. Az adatvédelmi hivatalt illetően nem lát gondot, szerinte van lehetőség a hivatal jogállásának megerősítésére.