1 milla a Vöröskeresztnek.  Vastag Csaba sebhellyel a homlokán, kicsit piásan az itteni zsűriasztalt is megmászta

 A divat és a puccparádé színterévé vált röpke 5 órára a Miskolci Egyetem díszaulája szombaton. A szép lányok mellett a celeb világ előkelőségei is elkápráztatták a vip vendégeket, a sajtó képviselőit, és azt a néhány fizető vendéget, akik eljöttek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Miskolci Egyetem támogatásával megrendezett szépségkirálynő választásra. Azért volt némi alpok3bevétel is, mert azt a Vöröskereszt megyei szervezete megkapta. (1 millió forint) Félórás csúszással elkezdődött a lányok bevonulása, de a rengeteg program és műsor beiktatásával igencsak elcsúsztak a szervezők, mert 22 óra helyett éjfélkor fejezték be a versengést. Vastag Csaba sebhellyel a homlokán, kicsit piásan az itteni zsűriasztalt is megmászta. Dukai Reginának se a hangja, se az öltözete nem volt a helyén, Debreczeni Zita csak mosolygott, és nem fotózott! (Lehet, nem is tud!) R. Kárpáti Péter nem volt lámpalázas, ellentétben a BAZ megyei nyertes hölggyel, akinek még szurkolótábora is volt, de belesült a szövegébe, a megye bemutatásába. Mengyi fogta is a fejét. „Kinga” pedig annyira vékony, hogy egy hamburgert se tudna legyűrni. Ja és ott volt Éden Ádám is, de őt nem ismerte fel senki, annál inkább Rokker Zsótit.alpok1

 

A szépek szépe Borkai Petra lett, ő Győr-Moson-Sopron megyéből jött el a koronáért és a sok ajándékért, amit kapott. Megéri szépnek lenni! Miskolcot Zsiga Marcell képviselte, láttuk még Mohácsi Gábor vállalkozót.

írta: egy miskolci leendő jogász hallgató