Levélben értesítette Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét Gryllus Dániel január 26-án arról, hogy bár a diósgyőri vár bezárása után együtt kerestek új helyszínt a fesztiválnak, de a szervezők számára a vár egyedi és pótolhatatlan. Gryllus Dániel elmondta, mindenképp szerették volna a fesztivált a régióban tartani, ám Miskolcon a diósgyőri váron kívül egy helyszínt sem találtak alkalmasnak, ezért az egri várba „települnek”.

 

Gryllus Dániel azt is leírta a polgármesternek címzett levelében, hogy a vár nem csupán azért fontos számukra, mert megszerették az idők során, hanem azért is, mert az ilyen jellegű események hangulatához, lelkiségéhez vári miliő illik.

– Emellett az átmeneti miskolci megoldások csak az elkedvetlenítő hiányérzetet adták – szól a Kriza Ákosnak címzett levélben.

Gryllus Dániel érdeklődésünkre elmondta, szerették volna a régióban tartani a fesztivált. Sok ajánlatot kaptak, végül azonban úgy döntöttek, hogy az egri várban rendezik meg június 29–július 1. között.

– Sok lehetséges új, miskolci helyszínt megnéztünk, de egyiket sem találtuk megfelelőnek. Itt volt az ideje, hogy kicsit változtassunk a 33. Kaláka fesztivált ezért a Bükk túloldalán, Egerben rendezzük meg, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk – mondta Gryllus Dániel. Arra a kérdésre, hogy a jövőben is Egerben marad-e a fesztivál, vagy a vár elkészülte után „hazaköltözik” a Kaláka, Gryllus Dániel azt mondta, nem tudja még, mit hoz a jövő. Annyit tud, hogy idén Egerben lesz fesztivál.

Miskolc város vezetése és Miskolc lakossága a vár átépítése után visszavárja a Kaláka Fesztivált. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere támogatásáról biztosította Gryllus Dánielt, hiszen a vár nélkül nincs Kaláka, úgy Miskolc sem létezhet a Kaláka nélkül – olvasható a polgármesteri hivatal által kiadott közleményben.

Az egri képviselő-testület már döntött arról, hogy támogatják a Kaláka Fesztivál egri megrendezését. Az előterjesztésben a következő mondat is szerepelt: „A szervezők kinyilvánították azon szándékukat, hogy a Kaláka Fesztivált a jövőben is Egerben tervezik megrendezni, hosszú távú együttműködést szeretnének.”
írja a minap.hu