Megkaphatják diplomájukat azok is a Miskolci Egyetemen, akiknek nincs nyelvvizsgájuk. Az elképzelések szerint úgynevezett  „belső nyelvi vizsgát” kell tenni. A várakozások szerint Kiss Csaba lesz az új igazgató a miskolci színházban. Az Észak szerint egy büntető ügy alanya lehet esetleg majd (még nem az) egy miskolci bírónő, aki egészségügyi okokra hivatkozva már el is húzta a csíkot a bíróságról. A lap úgy tudja, hogy a bírónő zugírászkodott, és pénzt kért bírósági ítéletekért.  Az eszakhirnok.hu témával kapcsolatos korábbi anyaga itt olvasható.) Akciós árakkal várják egyes miskolci orvosok ivartalanításra  a kutyákat és a cicákat. (A gazdákat nem.)