Mengyi: Magyarország legjobb egyetemén mérhetik össze szépségüket, intelligenciájukat, rátermettségüket

A Miss Alpok Adria Szépségversenyt először 1988-ban rendezték meg Olaszországban azzal a céllal, hogy összehozzák a közép-európai országokat. Azóta, minden évben egyre több lány vállalkozik e nemes vetélkedésre.
A szépségverseny összekapcsolódott a Megye Szépe versennyel, ennek keretén belül valamennyi megye legszebb lányait küldte el hozzánk, Miskolcra, hogy közülük válassza ki a zsűri a szépek legszebbjeit, akik képviselik hazánkat a nemzetközi versenyen.

 

A miskolci döntőt nevezhetnénk a legek versenyének is, ugyanis Dr. Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, az est fővédnöke ünnepi megnyitójában hangsúlyozta, hogy az ország legszebb lányai a legszebb megyében, Magyarország legjobb egyetemén mérhetik össze szépségüket, intelligenciájukat, rátermettségüket.
Ez a rendezvény nem csupán egy szépségverseny, hanem egy kulturális esemény is, ahol bemutatkozhatnak megyénk vállalkozói, a vendégek megismerhetik értékeinket, borsod ízeit. Nagyszerű lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet határainkon belül és túl az Észak-keleti régióra.
A lányok Dukai Regina műsorszáma alatt vonultak végig a kifutón. Balogh Edina és R. Kárpáti Péter műsorvezetők kérdéseire válaszolva bemutatták megyéjüket, lakóhelyüket.
A rendezvény színvonalát neves fellépők is emelték. A néptánc és a divatbemutató mellett az Esthajnal zenekar is fellépett. A Vastag testvérek fantasztikus hangulatú koncertje igazi show műsort varázsolt a Díszaulába. A királynők három alkalommal vonultak végig a szakmai zsűri előtt: utcai viseletben, bikiniben, és alkalmi ruhában. A díjátadásra gyönyörű díszmagyarban pompáztak a kifutón. Éjfélre az eredmények is megszülettek. A Miss Alpok Adria Szépségverseny legszebbje Borkai Petra, Győr –Moson -Sopron megye szépe lett, aki az előző év királynőjétől, Barta Zsanettól vehette át a koronát. Első udvarhölgye Juhász Ivett, Jász-Nagykun -Szolnok megyéből, a második udvarhölgy Lugosi Alexandra, Zala megye legszebb lánya lett.

Gyönyörű lányok, fergeteges hangulat, tökéletes szervezés és hatalmas érdeklődés. Talán így lehetne jellemezni a Miss Alpok Adria Szépségversenyt, amelyet a verseny történetében először rendeztek vidéken.

A szépségverseny azon kívül, hogy értéket képviselt jótékonysági célokat is szolgált. Dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke a rendezvény bevételét közel 1 millió forintot a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének ajánlotta fel, segítséget nyújtva ezzel a szervezet napi tevékenységének biztosításához.
(hivatalos sajtóanyag)