Mezőcsát. Akadálymentes, energiatakarékos a Humánszolgáltató Központ

A beruházást Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke adta át, aki megnyitójában kihangsúlyozta: a település életében jelentős fejlesztési folyamat indult el ezzel a több mint 210 millió forintos beruházással.
A projekt részeként tehát olyan fejlesztések valósultak meg az épület akadálymentesítésétől kezdve, az intézmény költséghatékonyabb működtetését eredményező munkákon át, amelyek mind a település lakói, mind a város önkormányzata számára fontosak.
A városban élő családok életében gyarapodásról, érték-mentésről, megőrzésről, fejlesztésről beszélhetünk azáltal, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően megújult a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központ. – mondta az elnök.

 

Dr. Domján László, Mezőcsát polgármestere megnyitójában elmondta: a mai átalakult, felgyorsult világban kiemelt figyelmet kell fordítanunk az emberek szociális helyzetére, ezért örömömre szolgál, hogy a közös kistérségi összefogás eredményeként a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központ épületének bővítésével, átalakításával egy korszerűbb kistérségi szintű szociális központ jött létre.