A helyi szocialisták, élükön dr. Simon Gáborral, rövid időn belül
immáron másodszor fordultak a nyilvánossághoz abból a célból, hogy a
miskolci közgyűlési pártok az egyetemi keretlétszámok csökkentése
miatt – különös tekintettel a közgazdász és a jogi képzésre – kérjék a
kormányt a döntés megváltoztatására. A szocialista sakkmesterek ismét
a populista megnyitást választották, de újból rosszat húztak. A
miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, dr. Kocziszky
György, a keretlétszámok közzétételét követően elhangzott
nyilatkozatában ugyanis elmondta, hogy egyetemünknek ezen a karán
várhatóan nem fog csökkeni az évente 250-300-as hallgatói létszám,
mert erre a képzésre eddig is többségében költségtérítéses rendszerben
tanulók jelentkeztek. Sőt azzal, hogy igyekeznek alacsonyan tartani a
költségtérítéses képzés díját, tekintettel például a fővároshoz képest
alacsonyabb megélhetési
költségekre, akár még a hallgatói létszám emelkedésére is számítani lehet.

 

Az MSZP helyi letéteményesei különféle rosszízű találgatások megfogalmazása
közepette kifogásolták azt is, hogy a Miskolci Nemzeti Színház
igazgatójának megválasztásáról névszerinti szavazással döntött a közgyűlés.
Úgy tűnik a szocialisták vonzódnak a titkos politikai
boszorkánykonyhákhoz, szerintünk viszont semmi kifogásolni való nincs
abban, ha ekkora horderejű döntéshez a döntéshozó a nevét adja. Mi sem
jellemzi jobban ezt a titkolózási hajlamot az MSZP frakció környékén,
hogy a miskolciak a mai napig sem tudják, hogy az összetöpörödött
frakcióban hányan nevezik még magukat szocialistának, és hányan vannak
a gyurcsányisták.

Végezetül dr. Simon Gáborék azt is támadták, hogy a színház
igazgatóválasztási procedúrája időben megelőzte a teátrumunk gazdasági
társasággá történő átalakítását. Sajtótájékoztatót tartani cégjogi
kérdésekben, nos ez a politikai végelgyengülés legbiztosabb jele.
Ráadásul ebben az ügyben is tévednek, mert pontosan a törvényi
előírásoknak felelt meg a közgyűlés, amikor zárt ülés keretében előbb
igazgatót választott és döntött az egyéb személyi kérdésekről, majd
csak ezután változtatta meg nemzeti intézményünk jogi státuszát.

Dr. Kiss János, a FIDESZ miskolci képviselőcsoportjának frakcióvezetője