Hol volt, hol nem volt, a cudar téli hidegben elindult a határban néhány szegény ember, meg néhány gazdag (vagy ahogy haragosaik mondják: kommunista), hogy a méltóságos urak elé járuljanak gondjukkal-bajukkal. Éhségmenetnek nevezték el utazásukat, ami Miskolc városától Budapestre vezet, miközben munkát és kenyeret követelnek maguknak.
Hanem aztán a méltóságos uraknak ez igencsak nem tetszett, ezért azt gondolták, megtréfálják a vándorokat. Tállai Andrást, az állam titkárát küldték Mezőkövesdre, hogy ott kenyérrel és munkával, hólapátolási lehetőséggel várja a rakoncátlankodó menetelőket. „Rajtuk nevet majd ország-világ” – gondolta az állam titkára, és hogy még jobb legyen a tréfa, kitalálták, hogy egy szondát is megfújatnak a betyárokkal. Dologidőben mégsem járja, hogy pityókásak legyenek!
Jöttek a vándorok, az állam titkára tenyerét dörzsölve várta a tréfát.
A menetben viszont ott volt a legszegényebb család legkisebb fia is, aki váratlanul azt mondta a méltóságos úrnak:
– Jó uram, fújja csak meg Ön is azt a szondát.
Elkerekedett Tállai András szeme, ő bizony meg nem fújja azt. Egyesek azt mondják, azért, mert ő sem volt akkor már szomjas, de mi a szóbeszédre nem adunk, legyen annyi elég, az istennek se fújta meg. A menet tovább haladt, a tréfa nem sikerült.
Így esett, hogy az állam titkárának eszén túljártak az út szélén gyalogló szegény legények. Meg néhány kommunista.
UPDATE: A jeles eseményre az MSZP is reagált, a miénknél kevésbé népmesei formában. Közleményük szerint ma 30-40 ember próbálta felvenni a munkát Mezőkövesden, mikor kiderült, ma nincs munka. A párt ezért arra vetemedett, amire eddig még emlékezetünk szerint soha, már ha az őszödi beszédet nem számítjuk: hivatalos iratban használta a szar kifejezést. Idézzük: „Tállai András nem fújt szondát, nem lapátolt havat. Csak szart.”