Olyan gyorsan változik a világ, hogy alig lehet megjósolni, milyen tudásra lesz szükségük a mai tízéveseknek, mire felnőnek. Azt talán könnyebb megmondani, milyen személyes tulajdonságok jelenthetnek a jövőben komoly akadályt az élet kihívásaival való küzdelemben. Vélhetően a mainál is nagyobb hátrány lesz, ha valaki önállótlan, ha nem tudja kezébe venni az élete irányítását, ha hagyja, hogy mások döntsenek a sorsáról.
Természetesen a gyerekek különböző vérmérséklettel születnek, vannak köztük önállóak és önállótlanok, bátrak és félénkek, kezdeményezők és végrehajtók. De a gének általában csak a lehetőségét hordozzák valamilyen tulajdonságnak. A megvalósulás mértéke a környezeten, az életben szerzett tapasztalatokon múlik. Amikor iskolába kerül a gyermekünk, nagyon nehéz ellenállni annak a kísértésnek, hogy szülőként belefolyjunk a tanulásába. Elsősorban az iskola felől érkező irtózatos nyomásnak nehéz ellenállni, ott ugyanis kizárólag a tananyag tételes tudása számít, és senkit sem érdekel, hogy ezt egyedül, vagy a szülővel, netán magántanárokkal érte el. De a saját szülői hiúságunknak is nehéz ellenállni, hiszen a legtöbben zsigerből azt reméljük, hogy a mi csemeténk bármi áron a legjobbak közé kerül – majdnem függetlenül a képességeitől, teljesítményétől, az iskola elvárásaitól…
Ennek a helyzetnek az egyenes következménye, hogy sokkal több energiát, pénzt, érzelmet és indulatot, személyes részvételt, elsősorban együtt tanulást fektetünk a jobb jegyek elérésébe, mint abba, hogy a gyerekünk, ahogy nő, egyre inkább maga menedzselje az életét, mindenek előtt a saját tanulását. Így áll elő az a helyzet, hogy nem csak a rossz, hanem a jó tanulók között is kisebbségben vannak – becslésem szerint 20%-nál nem lehetnek többen azok – akik reálisan ítélik meg a saját iskolai helyzetüket, teljesítményük és eredményeik összefüggését, és vállalják mindezért a felelősséget. Miért baj ez? Az iskola nem az élet előszobája, hanem maga az élet – gyerekkiadásban. Amilyen viselkedésminták kialakulnak az iskolázás során, azok nagyjából előre jelzik, miként fog eljárni a munkájával kapcsolatos helyzetekben.
A tanulási problémákkal küzdő felső tagozatosok több mint felére jellemzőek az alábbi ismérvek:
reggel csak szülői unszolásra kel fel, este túl későn fekszik, nem alszik eleget
hiányos a táskája, rendre otthon felejt fontos dolgokat
sokszor nem tudja mi a lecke
az órákból alig profitál, mert nem figyel oda
a délutánt a képernyő előtt, vagy más passzív elfoglaltsággal tölti
nincsenek rendszeres feladatai a háztartásban
csak az utolsó pillanatban kezd neki a tanulásnak
órákat képes alibiből a könyvei felett ülni
napi szinten vannak tanulási konfliktusai a szüleivel
alig dolgozik önállóan azért, hogy eredményt érjen el,
az első kudarcnál feladja, vagy segítséget kér
utálja a tanulást, nem látja értelmét, még akkor is, ha jók a jegyei
Általában 12 éves korra rögzülnek a gyerekekben az addig kialakult tanulási szokások, a hozzáállás és mindebből kialakul egy világkép, aminek a megváltozása nélkül aligha lehet tartós változásra számítani az iskolai eredményekben.