Jég alatti ősi tó: Hitler-legendákat hoztak felszínre az orosz tudósok?

Az elmúlt napokban töb b régi városi legendát kaptak fel ismét Oroszországban azt követően, hogy helyi tudósok sokéves fúrás után elérték az Antarktisz négy kilométeres jégpáncélja alatt rejtőzködő Vosztok-tavat, amely húszmillió éve el volt zárva a külvilágtól.

 

A tudósok reményei szerint a hermetikusan elzárt tó vízében olyan új életformákat, legfőképp mikroorganizmusokat fedezhetnek fel, amelyek révén megismerhető ezen élőlények törzsfejlődése. A Vosztok-tóban ugyanis nagy valószínűséggel a ma ismert felszíni mikroorganizmusoknál jóval kezdetlegesebb, ősi mikrobáknak adhat otthont.

A New York Times egyik szerkesztőségi blogja szerint azonban vannak, akiket a tudományos eredményeknél sokkal jobban érdekelnek azok a teóriák, amelyek korábban láttak napvilágot a titokzatos Vosztok-tóval kapcsolatban.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség például most felelevenítette azt a régóta terjedő legendát, amely szerint a nácik az 1930-as években katonai bázist kezdtek építeni a tónál. A történet szerint 1943-ban Karl Dönitz német tengernagy azzal büszkélkedett, hogy a náci tengeralattjáró-flottának sikerült létrehoznia egy bevehetetlen erődítményt a Führernek a világ másik felén, az Antarktiszon.

Egy másik történet szerint német tengerészeti feljegyzésekben az is szerepel, hogy 1945-ben – hónapokkal azután, hogy a német csapatok megadták magukat – egy U-530-as német tengeralattjáró érkezett Kielből a déli sarkra, legénysége pedig egy általuk kivájt jégbarlangba rejtette el a Harmadik Birodalom relikviáit, többek között Hitler titkos aktáit is.

Egy ennél is vadabb teória szerint később egy U-977-es típusú tengeralattjáró magának Hitlernek, illetve feleségének, Eva Braunnak a hamvait is az Antarktiszra szállította, hogy DNS-ük alapján ott klónozzák majd őket.