Tavaly év végén hirdette meg  a TV2 műsorötlet pályázatát, melyre rengeteg jobbnál jobb formátumterv érkezett. A hazai döntőn a 12 legjobbnak ítélt ötlet gazdái prezentálhatták műsorukat a verseny zsűrijének.

 

A TV2 anyavállalata, a ProSiebenSat.1 évek óta megrendezi Brainstation nevű műsorötlet pályázatát, melyet a TV2 tavaly év végén itthon is meghirdetett. A csatorna olyan kreatív, a televíziózás iránt fogékony jelentkezőket várt, akik úgy gondolták, van olyan műsorötletük, mellyel szívesen megmérettetnék magukat egy versenyen is. A pályázatra kevesebb, mint egy hónap alatt körülbelül kétszáz műsorötlet érkezett be. A zsűri értékelése után, a két legjobbnak ítélt alkotás bekerült a nemzetközi döntőbe is, melyre február 20-án kerül sor egy videó konferencia keretében, ahol eldől, kié lesz az év műsorötlete. A nemzetközi győztes 5000 euróval lesz gazdagabb, valamint ötlete bekerül a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátum katalógusába is, a formátum megvalósítása esetén pedig az ötletgazda további jogdíjakkal is gazdagodik.

A verseny zsűritagjai, Ökrös Gergely a TV2 producere, valamint Szabó Zoltán és Varga Attila a Comment:com újságírói a hazai legjobb pályaműnek egy nem mindennapi kvízműsort választottak. A másik legjobbnak ítélt ötlet pedig a döntőn résztvevő szakmai újságírók által lett kiválasztva, akik egy utazós reality-t találtak a legérdekesebbnek. A TV2 természetesen a verseny honlapján, a www.musorotlet.hu oldalon továbbra is várja az új és egyedi formátumterveket, melyek, ha elnyerik a szakemberek tetszését, akár meg is valósulhatnak. sg.hu