Slamó, figyelj! Nem kellesz. Se te, se  a zenéd. Egy éven belül harmadszor buktál meg, ráadásul nem a gőgös, beképzelt, felfuvalkodott fővárosiak bojkottáltak, hanem szűkebb pátriádban estél arcra – azt ne mondjam, seggre -akkorát, amihez hasonlót utoljára Almássy Zsuzsika (már régen néni) produkált egy dupla Lutz után. Vége, öreg, ez a hajó már nem az a hajó, ideje lenne végleg a dokkba vontatni, és hajómúzeumba tenni a megrozzant bárkát, mielőtt odavész az a kevés is, ami még megmaradt belőle.
Volt valami sorsszerű abban, hogy a valaha nagyreményű gitáros szombat este éppen egy állatmentő szervezet rendezvényén kényszerült szembesülni azzal a ténnyel, már félszáz embert sem tud megmozgatni. Vak akart átvezetni az utca tulsó oldalára egy világtalant, ami ugyebár szerfölött veszélyes mutatvány, tekintve, hogy mindketten a másikban vélték felfedezni a megmentőt. A zenész úgy érezhette, a jó ügy, az állatmentők pedig azt, hogy az (egykor) ismert sztár népes rajongótábora tölti majd meg az egyébként aprócska Ifjúsági ház nagytermét, és hoz egy jelentősnek mondható bevételt. Ehhez képest a hétvégén mindösszesen 49 fizető nézőt sikerült összetrombitálni a miskolci bulira, ami egyértelmű bukás. Sportberkekben egy-.egy hasonló léptékű kudarc után elemeznek, leszűrik a tanulságokat, menesztik az edzőt, elküldenek játékosokat, de vajon mit csinál, mire gondol ilyenkor az ezüstös hat húr megszólaltatója? Őszintén szólva, nem tudom, de csak az következett be, ami törvényszerű volt. Egy valaha sikeres vidéki legenda visszavedlett egyszerű, hétköznapi, átlagos vidéki gitárpengető sráccá. Csak közben eltelt egy élet. Őszülő, kopaszodó üstökök, egykori Edda fanok kérdezték tőlem, miért az érdektelenség, valóban ezt érdemli a város fia? Félek, sokak szívébe döfnék kést, ifjúságuk egy darabját venném el, ha elmondanám az általam ismerteket, és mindez hol van még a teljes igazságtól? Fényévekre. Megható erőlködés, ahogy a szervezők, rendezők megpróbálják utólagosan kozmetikázni az elenyésző „tömeget”, hogy más rendezvényeken is alig-alig lézengenek, meg a betegség, no és a pénztelenség a fő ok… Ugyan, hagyjuk már, Andersen bácsi. Becsületesebb lenne kiállni, és bevallani: nincs igény erre a zenére, és nem azért mert nem jó, hanem azért, mert többségében már nem ismerik az előadót! Slamó, alig néhány éves Eddában töltött év után komolyan vette az elhíresült „megmondó” Edda filmben elhangzott Dylan Thomas idézetet, hogy „koronás lesz a király” úgy vélte, megteheti, hogy hosszú évekre eltűnjön a világ szeme elől. A show biznisz azonban nem engedi az ilyen szüneteket.Tévedett. Először, amikor az ír U2 – elég gyengécske – magyar utánzatával próbált meg come back-elni, szakítva a neki tulajdonított „miskolci rockkal”, és ez végzetes hibának bizonyult. A No együttes (vajon minek a tagadása áll(t) a név mögött?) többet állt, mint dolgozott, és talán mindennél többet mond, hogy a zenekar legsikeresebb száma úgy kezdődik: Hallottalak sírni téged. Egy letargiára amúgy is hajlamos, kiábrándult országban, ott, ahol Európai szinten dobogós helyen áll az alkoholizmus, és az öngyilkosság. Rétegzene, langyos fogadtatás, halk siker. Aztán az újabb önkéntes számüzetések sora, időnkénti rövid és visszhangtalanul maradt visszatérésekkel, majd az ismételt szokásos sértődöttség, a meg nem értettség hangoztatása, és távozás, vagy megfutamodás? Ki tudja. Azok a miskolci zenészek bizonyára igen, akikkel számtalan próbálkozása volt, mindhiába. Nem lehet véletlen, hogy közülük senki sem ment el a szombati koncertre. A szakmában azt mondják, ma nincs olyan helyi muzsikus, aki szóba állna, hajlandó lenne vele egy színpadra állni, annyian érzik magukat kihasználva, majd eldobva. A legutolsó teljesen miskolci zenészekből álló formáció tagjainak például, állítólag, nem is szólt, hogy vége a dalnak. Köszönés, kézfogás, telefon nélkül. Ezek után tehát semmi különös nincs abban, hogy a fiatalok számára ismeretlen, saját korosztályától is jócskán eltávolodó, sokak számára hiteltelenné vált Slamó új, „idegen zsoldosokból” álló zenekarára csak 49-en voltak kíváncsiak. Nem tudom, miért, és kin óhajt a tarfejű gitáros revansot venni (a zenekar neve Slamo Revans), egyet viszont igen: a mindent tagadásnak, a kívülállóság hirdetésének, a minden áron való visszavágásnak semmi köze sincs a rockzenéhez, annyi sem, mint atom-tengeralattjárónak a Tiszai sétahajóhoz.