Ők azok, kiket nem tűr  meg a többség. Ők a kiközösítettek. Vagy azért nem tűrik meg, mert másmilyenek, vagy, mert idegenek. Esetleg büdösek. Őket kilöki magából az „egészséges” szervezet.
Vegyük sorban. Kezdjük a másmilyenséggel.
Akik másmilyenek: nem lépnek be pártba. Nem élnek párban, vagy ha éppen párban élnek, nem Isten előtti fogadalom jegyében, vagy neadjisten „természetellenes” párkapcsolatban élnek. Őket kiközösítik. S azokat is, kik esetleg többek, mint az átlag. Mert a pozícióharc ősi ösztöne követeli magának, hogy még mélyebbre rúgja azokat, kik egyébként is mélyebben vannak náluk.
Akik idegenek….? Még ha érvényes is László Gyula kettős  honfoglalásról szóló elmélete, akkor is, akik először jöttek ide: idegenek voltak. Gyűlölték őket a szlávok, a dákok… ahogy még ma is. És később, akiket barnább bőrűeknek ítéltek (el), ők is ide jöttek Indiából, ők is idegenek… és néha… Hát igen, az első bekezdés állítása is érvényes rájuk. (De tárgyilagosan tegyük hozzá, hogy a volt komcsikból lett aztán a legnagyobb fajgyűlülő banda… az inetrnacionálé hamis hangjainak kottája szerint. (((Miközben írok, hallgatom a híreket, hogy juhászferencet gyanúsítottként hallgatták meg. No csak? miért? Kérdenénk, ha nem tudnánk. Majd jönnek utána a többiek is, szűcserika, nyakó… és nyakon lesz csapva mind. Végül pedig a legundorítóbb féreg… Vége a híreknek.))))
S most már személyesebben. Nem ismétlem, hogy a régi Magyarország határain belül születtem, és legendás nagyapám két háborún át volt magyar tiszt. De amikor otthon megszülettem, máris idegennek éreztem magam. Mert ott csak parasztfiúk voltak, egyedül én voltam „értelmiségi” gyerek, lévén apám pedagógus. Aztán a következő idegenségi pont az volt, amikor ráeszméltem, hogy ott, ahol születtem, nem a magyar a hivatalos nyelv. Aztán felnőttem, és egy mezőgazdasági iskolába írattattam magam, mert erdész akartam lenni, és ott is ugyanez a probléma jött elő: kiközösítettek, mert más voltam, mint a többi. Aztán a Főiskola: Csámpin kívül mindenki pesti volt, egyedül mi voltunk vidékiek, rosszmagam ráadásul még „külföldi” is, nem csak földi. Hazai földi, akit a történelem állított sarokba; helyezett a határon túlra.
De jött a felvirágzás, amikor nyolcvanhatban áttelepültem a hazámba. Akkor mindenki elfogadott és szeretett, mert akkor már ennek volt divatja. Aztán eltelt majdnem két évtized, és kétezer-négy december ötödikén, politikai uszításra ismét az arcomba vágták, hogy idegen vagyok. Ismét kiközösítettek. Majd pedig ezen bekattanva csináltam néhány hülyeséget, miáltal bizonyítás nyert számukra, hogy ez a pasi valóban nem közénk való.
Úgy vártam, hogy Halasi megbukjon…! És ez be is következett. De mégsem mehetek haza. De máshova sem mehetek, mert leginkább haza akarok menni, tehát minden más megoldás kizárt.
Kiközösítettek.
Calvero