Kiss Csaba rendező, drámaíró, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a megválasztása körüli viharokról beszélt a Népszavának. Azt mondja, a miskolci pályázat akár példaértékűnek is tekinthető, hiszen a szakma is, a politika is megkönnyebbült a döntés után.
„Én személy szerint nem igazán rajongok a vezetői státusért, hogy egy több mint egymilliárdos költségvetésű intézményt a nyakamba vegyek. Szerettem az eddigi életemet, neveltem a lányaimat, írtam, rendeztem, tanítottam a színművészeti egyetemen. De most, amikor minden veszít a ragyogásából, mindenből fogy az energia, úgy éreztem, jó lenne kitörni ebből az egészből, és megpróbálni ezt a színházat egy tehetséges rendezői csapat és a társulati együtt gondolkodás otthonává tenni”. (Kiss Csaba)
Részlet a Népszava interjújából:
Eléggé viharosra sikeredett a pályázati elbírálás. A szakmai bizottságtól és a társulattól sem kapta meg a többségi támogatást, végül zárt ülésen, név szerinti szavazáson, az ellenzéki pártok tartózkodásával, a fideszes képviselők voksaival lett direktor. Ön, aki komoly szakmai múlttal rendelkezik, miként élte meg, hogy politikusok kegyeiből lett színház-vezető?
– Egyáltalán nem éltem meg viharosnak ezt a pályázati elbírálást. Politika és szakmaiság szolid küzdelme volt. A három frakció egységesen szavazott. A Jobbik Koltayra, a Fidesz rám, a szocialisták (MSZP és DK) kivonultak. De ha majd húsz év múlva az unokáimnak mesélni fogok a kétezres évek elejének Magyarországáról, azt fogom mondani, hogy a sok szenvedélyes vitát, sőt botrányt kiváltó, újra meg újra megismételt színházi pályázat között a miénk, a miskolci, az grállovagok ütközete volt. És ha végiggondolom, hogy az én generációm szakmailag érvényes tagjai közül hányan pályáztak és veszítettek jóval egyértelműbb helyzetben, akkor a miskolci pályázatot akár példaértékűnek is tekinthetem. Az volt az érzésem, hogy a szakma is, a politika is megkönnyebbült a döntés után.
– Ezt azért többen nem így gondolják.
– Persze. A pályázat körül valóban volt némi csatározás, de ez mindig megmaradt azon a nagyságrenden belül, ami egy ekkora ügynek a természetes velejárója. Nem éreztem azt, hogy a pályázattal kapcsolatban különösen elvtelen és égbekiáltó dolgok történtek volna. A társulati szavazás eredménye egyáltalán nem zavart, hiszen nem művészeti koncepciókról, hanem az egzisztenciális helyzetről voksoltak. Koltay Gábor, a másik jelölt a biztonságot, a jelenlegi helyzet változatlan fenntartását ígérte, én pedig a művészi megújulást, a változást képviseltem. A pályázatomban is ezt írtam. Tudtam, hogy ennek mindig kisebb a tábora, de nem bántam meg, hogy világosan beszéltem. A szakmai bizottság pedig az alkalmasságról szavazott. Koltayt öten tartották alkalmasnak, engem hárman.
– Ha ezt figyelembe veszik a képviselők, akkor önből nem lett volna igazgató.
– Színházi körökben született egy mondás, egy vicces átok: „támogasson téged a szakmai bizottság!” De szerintem az új előadó-művészeti törvény végrehajtásakor előbb-utóbb a pályáztatás is, a szakmai bizottságok működése is változni fog.
– Az elmúlt időben hogyan épített ki ennyire jó fideszes kapcsolatokat?
– Nem ezen múlott. Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy a legfőbb esélyünk egy szakmailag kifogástalan, meggyőző, minden lényeges kérdésre válaszoló pályázat. Ennek a személyi feltételei adottak voltak, hiszen ennél erősebb rendezőcsapatot kevés pályázatban lehet látni – kiegészítve Silló István zenei vezetővel és Kesselyák Gergellyel, az Operafesztivál művészeti vezetőjével. Ezt a közös munkát megértették, és értékelték a kultúrpolitika irányítói is. Elsősorban a nemzetiszínházi koncepciónk volt erős, hiszen jelenleg senkinek nincs erre konkrét válasza. Persze ebben is voltak más vélemények, szándékok, egy ideig például úgy tűnt, hogy Koltay Gábor a konzervatív jobboldal jelöltje, akit a radikális szárny is támogatott. De én igyekeztem nem, vagy keveset politizálni, inkább arról próbáltam meggyőzni a döntéshozókat, hogy gondolják végig fejezetről fejezetre a pályázatunkat. Kérdezzenek, vitatkozzanak. És bízzanak bennünk, hogy jó színházat fogunk csinálni. Tudtam, hogy ez a küzdelem a mi érettségünk jele, hogy képesek vagyunk-e olyan alternatívát felmutatni, ami szakmailag is megállja a helyét, és a politika számára is támogatható. Szerintem ezért fontos ez az eredmény, mert Miskolc precedens lehet.
– Végül a politikusok döntöttek, hol nyert ön szakmai csatát?
– A pályázatunkban mi a város kulturális életének fejlesztésére tettünk javaslatot, nyitott színházzal, iskolai programokkal, új fesztiválokkal, a nemzeti színházikoncepciónkkal, a Bartók+ operafesztivállal való szorosabb együttműködéssel. Ez a koncepció megtetszett a képviselők jelentős részének, akik egyetértettek abban, hogy Miskolc legfőbb kitörési lehetősége: a kultúra és a turizmus. Mi a pályázatunkban erre különös hangsúlyt fektettünk.
– Felkavarta a kedélyeket, hogy az önkormányzat a szerződése lejárta előtt mozdította el Halasi Imre eddigi igazgatót.
– Ez ennél egy fokkal bonyolultabb. Halasi Imrének 2012. december 31-én, vagyis a következő színházi évad közepén járt volna le a szerződése. Az önkormányzatnak választani kellett aközött, hogy vagy meghosszabbítják fél évvel a mandátumát 2013 júniusáig, vagy fél évvel lerövidítik a szerződését. Egyszínháznál nem lehet évad közben vezetőt váltani. Ezért született ez a döntés. (…)
– A pályázatában szóvá teszi, hogy kevés a diplomás színész Miskolcon, ezek szerint elküldi a csapat egy részét?
– Igen. Ezt a társulattal találkozva el is mondtam. Körülbelül 8-10 színésznek nem fogok tudni évados szerződést ajánlani. Az új előadó-művészeti törvény a nemzeti intézmények számára előírja, hogy az egyetemet végzett színészek aránya érje el a hetven százalékot, ez az arány Miskolcon jelenleg 35 százalék alatt van. Sok tehetséges középkorú és idősebb színész van a társulatban, akikkel szívesen dolgoznánk együtt, de mindenképpen szeretnénk fiatalokat, főiskolásokat is hívni.
A teljes interjút, melynek szerzője Balogh Gyula a Népszava oldalán olvashatják.