Tömegközlekedés. 300 milliót akarnak megtakarítani Miskolcon

Csontos Ágnes, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. PR-főmunkatársa érdeklődésünkre megerősítette, az intézkedésekkel – melyek éves szinten 300 millió forintos megtakarítást eredményezhetnek – nem változik a lefedettség, az ellátási terület, ráadásul bizonyos területeken hosszabb vonalakat hoznak majd létre, ezáltal átszállás nélküli utazást biztosítanak majd a jelenleginél nagyobb területen. Ez egyébként mind az utazóközösség, mind pedig a városvezetés igénye is volt.

 

– Hogy konkrét példát mondjak, hétköznap a 12-es autóbusz a Repülőtér és az Egyetemváros között közlekedhet, vagy hétvégén a 20-as, ami a Repülőtér és Tapolca között közlekedik az Egyetemváros érintésével – hangsúlyozta Csontos Ágnes.

A városlakóknak háromféle módosítással kell számolniuk. Az 1A-s, 12-es, 19-es, 21-es, 22-es, 31-es, és a 34-es autóbuszoknak a menetrendje és az útvonala is változik (itt megjegyzendő, hogy a 34-esnek egészen konkrétan úgy, hogy újraindul), az 1-es, 2-es villamosnak, valamint az 1-es, 2-es, 3A-s, 4-es, 6-os, 14H-s, 16-os, 35-ös, 38-as és a 67-es autóbuszoknak pedig csupán a menetrendje változik. A harmadik változás, hogy indulnak új viszonylatok is: a villamos esetén ez a 0-s jelzésű, a buszoknál pedig a 20-as és a 21B-s lesz-írja a minap.hu