Nosztalgikus séta a „régi” Miskolcon. (1.)
Ma már sajnos egy jóérzésű ember sem kíván sétálgatni Miskolc belvárosában, de a külvárosi részeken sem úgy délután 5 óra után, és főleg nem az esti órákban. Munkavégzés után sietnek hazafelé, amennyiben más kötelezettségeik nem kényszerítik arra, hogy mégis több időt töltsenek az utcán. Mert ha ezt megteszik, ki vannak téve különböző rossz arcú, ténfergő emberek inzultusainak, amely sok emberben félelmet keltenek és nem alaptalanul. Mert ők uralják a „terepet”. Nemcsak a nőkre, hanem az egyedül lévő férfiakra is veszélyes zóna. Mert ha valaki egyedül van azt kirabolhatják, netán egy általuk kezdeményezett provokáció után jól meg is verhetik és ne is folytassuk tovább, hogy még mi is történhetne? Pár évtizeddel ezelőtt ezt hallottuk New Yorkról (főleg Harlem és Bronx negyedeiről), ahol is egyedül az utcára kimenni a délutáni és esti órákban életveszélyes volt, s nyilván így van ez még ma is. De mi akkor ezt még nehezen értettük meg. A ma miskolci emberének ez már egy valós hasonlóság. Úgyhogy Miskolc belvárosa ezekben az órákban szinte már kihaltnak mondható, azaz egy „halott város”. Nem így volt ez régebben, úgy a 80-as évekig. Pezsgő és hangulatos élet folyt itt, a Széchenyi utcán hömpölygő, sétáló emberek sokaságával, még az esti órákban is. Nyugalom és biztonság volt. Aki szórakozni akart menni bőven volt választéka, hogy igényeinek megfelelő kultúrális, vagy más szórakozási lehetőséget találjon. Hogy mindezeket bemutassam Önöknek, elindulok a régi otthonomtól ahová születtem és éltem, azaz a Népkert melletti utcából. A régi Népkert teljesen másképp nézett ki, mint a mostani jól „megkarcsúsított” utódja. Pedig ez a park volt Miskolc egyetlen, dominánsnak mondható „tüdeje”. Amikor még nem épültek meg a jelenlegi sportcsarnok, könyvtár és jégcsarnok, ezeknek a helyén is zöld park volt. Ezeknek az építményeknek a helyén volt kb. a 60-as évek végéig a Szabadtéri Mozi. A befogadóképessége sajnos pontosan nem tudom mennyi lehetett, de igen nagy területet foglalt el, ha „telt ház” volt sok-sok száz ember lehetett jelen. A nyár elejétől az ősz beálltáig itt mindennap más mozifilmek vetítése folyt, és a város egyik legkellemesebb szórakozási lehetősége adódott itt nyaranta, a belvárosban. Gyakran voltak élő színházi előadások, opera előadások, és más élő rendezvények is, időnként külföldi meghívott előadókkal színesítve. Gyermekkorom és ifjúkorom nyár estéit töltöttük itt rendszeresen, a zöldben, a jó levegőn. Azóta sem lett sajnos utódja. Igaz, mára már a mozik is kimentek a divatból. Közvetlenül mellette volt a még ma is létező, de már felújított Vigadó, ahol is a kerthelyiségben nyárestéken élő tánczenekar játszott énekessel és táncoltak is rá a bátrabbak. Mert a kis fakerítésen kívül bámészkodók sokasága állt akik nézték, hogy ki hogy tud táncolni, és közben hallgatták az akkori divatos slágerzenéket. A zene hangjai messzire elszálltak, egyszerűen kellemes hangulatot teremtettek a nyári estéken. Az épület másik belső részében pedig aktív sportélet folyt, többek között az asztali tenisz, ökölvívó, és birkózó szakosztály. Sokszor edzettek itt a régi miskolci „nagyok” is, mint pld. Jónyer István, aki mint asztaliteniszező a 70-es években a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. A Szabadtéri Mozi és a Vigadó mögötti részen pedig voltak a teniszpályák, amelyek télen korcsolyapályává alakultak. Személy szerint én is gyermek és ifjúként napirenden aktívan részt vettem ezekben a sportokban, de csak a saját magam örömére. A Népkert keleti végében pedig volt a Sportpálya (még ma is létezik, időnkénti salakmotor versenyekkel), ahol is igen aktív és rendszeres futball mérkőzések voltak a hétvégeken, rengeteg boldogan szurkoló részvételével. Akkor még nem létezett a futballhuliganizmus és nem voltak verekedések sem, hanem önfeledt szórakozás volt ez is. A népkerti sétámat most befejezem és elindulok tovább a régi Miskolcon, más helyszínekre. Ha kíváncsiak rá, tartsanak majd velem.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog