2012. június 1-től Kiss  Csaba veszi át a Miskolci Nemzeti Színház vezetését. Az új igazgatóval Vona Ildikó beszélgetett.
Vona Ildikó: Milyen érzés visszatérni Miskolcra?

 

Kiss Csaba: Meg vagyok illetődve. Nagyon szívesen jöttem, nagy örömmel, szeretettel. Ez egy időutazás számomra. 1992-ben a főiskola után, frissen végzettként lettem itt igazgatóhelyettes. Akkor is óriási feladat szakadt a nyakamba, és most is. Ez a legnagyobb vidéki teátrum – hatalmas múlttal, három tagozattal, igen jelentős nézőszámmal -, ahol minden feltétel adott, hogy élő, eleven és izgalmas színházat lehessen csinálni. Az elmúlt húsz évben rengeteg olyan dolog történt velem, ami által talán tapasztaltabb, megfontoltabb lettem. Van már rálátásom a szakmára, a színházművészetre, az emberekről is többet tudok, ugyanakkor megmaradt egy jó adag derű bennem. Amikor minden esik szét körülöttünk az ünnepek a legfontosabbak, mert olyankor az ember feltöltődik, kicsit felszusszan, kienged. A színház is ilyen ünnep. Számomra nagy ajándék az élettől, hogy újra Miskolc, újra színház és elölről kezdeni egy új társulattal.

V.I: Egyéb miskolci gyökerei is vannak…

K. Cs.: Valóban. Három évig tanítottam itt dramaturgiát egy magániskola Színháztudomány szakán. Duró Győző indította el, aztán én átvettem, folytattam az oktatást. Több szállal kötődöm ehhez a városhoz, és csodálatos érzés, amikor találkozom emberekkel húsz év után, és teljesen olyan, mintha megállt volna az idő.

V.I.: Izgalmas csapattal érkezik, szinte mindenkinek van a színházi mellett más végzettsége is: Béres Attila matematikus, Szabó Máté filozófus, Ön fizikus. Hogyan lesz egy fizikusból színházi dramaturg?

K.Cs.: Alapvetően azért lettem fizikus, mert nem akartam két évig katona lenni. Akkor még így ment. Aztán amikor elvégeztem az egyetemet, rájöttem, nem akarok fizikus lenni. Mindössze félévet tanítottam fizikatanárként. Azt viszont határozottan tudtam, hogy színházat akarok csinálni. Az egyetemen is volt már egy kis társulatunk.

V.I.: Amiről most beszélünk, azok romániai történések, hiszen Ön Erdélyből származik. A színházat akkoriban a Kabát formáció jelentette. Ha visszagondol rá, hogyan maradt meg emléknek?

K.Cs.: Ez a színészkorszakom volt, két évig tartott. Egy nagyon alternatív, radikális, modern, vad társulás, amit ketten vezettünk egy barátommal. Őt kirúgták az egyetemről, engem nagyon meghurcoltak. A román Securitate nem nézte jó szemmel a működésünket.

V.I.: Veszélyesnek találták?

K.Cs.: A szellemiséget találták veszélyesnek, amit képviseltünk. Szabad szellemiség, amit a hatalom nem értett meg, ezért inkább betiltotta. Egészen vad, alternatív színház volt ez, visszagondolva, mintha nem is én lettem volna az a fiatalember.

V.I.: Ha akkor egy jövendőmondó boszorkány azt mondja, Ön egyszer Magyarország első kőszínházának, a dinasztiaalapító Latabár Endre színházának lesz az igazgatója, hogyan fogadja?

K.Cs.: Oda-vissza nevetnék magamon. Az biztos.

V.I.: Milyen lesz az Ön által vezetett színház?

K.Cs.: A Miskolci Nemzetinek egyedülálló infrastruktúrája van: öt különböző színpadon, négyféle stílusban lehet benne előadást tartani. Elég sok lesz a zenés darab, mert Silló István, aki a mi zenei vezetőnk, nagy tapasztalattal bír a zenés színház terén. Operett, opera, musical, táncjáték, zenés vígjáték, mesejáték, drámák és kísérleti darabok alkotják majd az éves repertoárt. Határozott célkitűzésünk, hogy egy zenés darab úgy szólaljon meg, ahogyan azt a zeneszerző megálmodta. Nagyon szeretem a zenét, bár jómagam nem vagyok gyakorló muzsikus. Amikor Győrben voltam a Győri Balett táncosai sokáig győzködtek, rendezzek számukra egy táncjátékot, de nem mertem vállalni, annyira komplex műfaj. Mások a törvényei, mások a szabályai, alapos szakmai tudást követel.

V.I.: Az első évad operája a Nabucco. Hogyan képzeli el? Ez akkor szép, ha nagy kórussal szól. Honnan lesz annyi énekes?

K.CS.: Nagyon szerettünk volna kezdésnek kórusoperát. Valószínűleg Kesselyák Gergely fogja rendezni, Silló István pedig sokat dolgozott azon, hogy a környéken lévő kórusokat felkereste, meghallgatta. Gergely Péter Pállal sikerült megegyezni, így az egri Cardinal Mindszenty egészíti majd ki a színház énekkarát. Az opera a műfajok műfaja, és szeretnénk, ha úgy szólalnának meg a dolgok, hogy valóban áthatná az emelkedettség.

V.I.: A Kamaraszínházban Mozart-kamaraoperákat is terveznek. Ez azt jelenti, egy évadon belül két operát láthat a közönség?

K.Cs.: Igen, pontosan. Ez a „nemzeti színház” státusz finanszírozásával függ össze, és nem titkolt álmom egy Wagner-opera. Persze a Nagyszínházban nem fér el az árokban az ehhez szükséges méretű zenekar, viszont a Nyári Színház belső terét tudnánk annak megfelelően alakítani. Dolgozunk a megoldáson, mert tényleg nagyon jó lenne valamelyik Wagner.

V.I.: Az igazgatói pályázatában szó esik egy észak-magyar operatársulat létrehozásáról is. Úgy gondolom, ha a miskolci és a debreceni színház zenekarát, énekkarát egyesítik, akkor valóban jöhetne Wagner.

K.Cs.: A Debreceni Csokonai Színházzal sok közös munkát szeretnénk, zajlik is jelenleg egy párbeszéd. Tervezünk például olyan produkciót, aminek a díszletét közösen gyártjuk le. Mindkét zenekar, kórus megtanulja a darabot; a miskolciak Miskolcon, a debreceniek Debrecenben játsszák. A díszlet utazik majd egyik városból a másikba. Létrehozunk egy produkciót, de a költségeket meg tudjuk osztani.

V.I.: A Csarnokban operasorozatot indítanak kicsiknek…

K.Cs.: Például Wagner félig szcenírozva, beavató opera formájában, ahol gyerekek is bekapcsolódnak a játékba. Nagyon szeretnénk egy Wagner-beavató sorozatot a kisebbeknek, hiszen az istenek, hősök világa teljesen az ő világuk. Mindenképpen élőzenével képzelem el, semmiképp sem playback-kel. Lesznek magyarázó szövegek és rengeteg közös színpadi játék. Az élményadás rendkívül fontos. Szeretnénk, ha a gyerekek első találkozása az operával nagy élmény lenne.

V.I.: Az Operafesztivállal milyen formában történik majd a közös munka?

K.Cs.: Kesselyák Gergely elképzelése szerint a „Bartók+” ősbemutató fesztivál lesz. A XXI. század új operái ott kerülnek bemutatásra, ami jó alkalom arra, hogy utána ezeket a műveket bevigyük a színházba. Ha találunk olyan gyöngyszemeket, amik az Operafesztiválon már bizonyítottak, azokat a következő évadban továbbjátsszuk.

V.I.: Úgy tűnik, a zenekarnak bőven lesz munkája…

K.Cs.: A zenekarunk egy nagyon nívós színházi zenekar, és szeretnénk még 10-12 emberrel bővíteni. Ugyanígy a tervek között szerepel az énekkar és a Tánctagozat fejlesztése. Ez csak pénzkérdés. Ha 2013-ban megkapjuk a „nemzeti” státuszt, akkor az állammal kötünk szerződést. Bizonyos kritériumokat szükséges teljesíteni ennek elnyeréséhez. Igaz ugyan, hogy jelenleg benne van a nevében: Miskolci NEMZETI Színház, de ezek csak aranybetűk a homlokzaton. Olyan többtagozatos színház pályázhat a státuszra, ami kiemelkedő művészeti tevékenységet nyújt, jelentősen részt vesz az oktatásban, fesztiválokat szervez, plusz feladatokat vállal. Kiemelten és központilag fogják kezelni a nemzeti színházakat, és az Előadó-művészeti Törvény szerint az állam több pénzt ad a tevékenységükre.

V.I.: Az Operafesztivál már bizonyította a létjogosultságát, de Önök is szerveznek majd fesztivált.

K.Cs.: Két fesztivált tervezünk. Az egyik a határon túli magyar színházak fesztiválja, a másik egy egyetemi, az európai színiakadémiák fesztiválja. Anyagiak terén egyik sem drága rendezvény, és közvetlenül a „Bartók+” után lennének. Ha Miskolc valamilyen szinten az országos kulturális életben jelentős szereplő akar lenni, akkor kell valami olyat nyújtani, ami miatt idejönnek az emberek.

V.I.: A pályázatában két új fogalommal találkoztam: „évad drámája”, illetve „évad szerzője”. Mit takar ez?

K.Cs.: Ha azt mondjuk magyar nemzeti dráma, mindenkinek Csongor és Tünde, Bánk bán és Az ember tragédiája jut eszébe. Ennél a magyar drámairodalom sokkal gazdagabb, ezért olyan műveket is előveszünk, amik kevésbé ismertek, viszont komoly értéket képviselnek. Egyfajta misszió is az ismeretlen gyémántok megmutatása. Összeállítottunk egy 100 magyar drámából álló listát Bornemissza Pétertől Örkény Istvánig, és innen választjuk majd ki azt, amit bemutatunk az évad során.

V.I.: „Évad szerzője” ki lehet?

K.Cs.: Az évad drámája egy klasszikussá érett mű, az évad szerzője pedig egy most élő, vagyis kortárs író. Ő egy évadon keresztül díszvendége lesz Miskolci Nemzeti Színháznak, különféle programok kapcsolódnak majd a személyéhez. Neki az lesz a feladata, hogy az évad drámájából egy kiválasztott jelenetet újraírjon a XXI. század nyelvén. Összekapcsolni a múltat és a jövőt. Természetesen el is játsszuk majd a jelenetet. Az irodalom egy élő, eleven dolog. Amikor Móricz Zsigmond élt, ő volt a kortárs szerző, ma egy másik személy. Az első évad drámája az Úri muri, amit nagyon fontos darabnak tartok. Móricz a vidéki élet igen erős krónikása, ugyanakkor a Nyugat egyik jeles szerzője. Benne pontosan az a hagyománytisztelet és progresszió van, amit én is szeretnék a színházban viszontlátni: a magyar sorskérdéseken való nagyon korszerű gondolkodást. Nekem az Úri muri olyan, mintha egy magyar Csehov-darab lenne. Általa annak a nézőnek is lehet üzenni, aki azért jön a színházba, hogy jól érezze magát, és annak is, aki elgondolkodik, vajon miért tartunk ott, ahol tartunk, mi történik velünk Magyarország-szinten.

V.I.: Zeneszerző is lehet „évad szerzője”?

K.Cs.: Zeneszerző nem. Prózában alkotó mai szerzőkre gondoltunk, mint például Garaczi László, Háy János, Tasnádi István, Vinnai András és még sorolhatnám. Az író közreműködésével rendhagyó irodalomórákat, műhely-beszélgetéseket, közönségtalálkozókat szeretnénk szervezni, és általuk becsalogatni a diákokat a színházba. A gimnazisták, a kamaszkorúak kíváncsiabbak, az egyetem viszont zárt tér. Az egyetemistákért meg kell majd küzdenünk, de remélem, hogy sikerül, hiszen a csapatomban fiatal rendezők vannak.

V.I.: A rendezés és a drámaírás mellett Ön is tanít diákokat…

K.Cs.: A főállásom a Színház- és Filmművészeti Egyetem van, és nagyon szeretek tanítani. Ha átveszem a Miskolci Nemzeti vezetését, a jelenlegi formájában nem tudom folytatni. Most 16 órám van, amiből meg fogok tartani hármat-négyet, és egy színész-osztályom marad meg. Hétfő szünnap a színházban, az lesz az egyetemi napom. A tanítás mindig egyfajta építkezés. Elindulunk egy egyszerű tartalomtól, azt meghordozzuk a saját lelkünkön keresztül és eljutunk egy bonyolultabb tartalomhoz. Számomra a színház is ilyen. Mindig valamiféle belső tartalmat akarok más emberek tudtára hozni. Van, amikor sikerül, van, amikor nem.

V.I.: Amikor nem sikerül, hogyan éli meg lelkileg?

K.Cs.: Szomorú vagyok. Összesen három darabom bukott meg, de a legnagyobbnak köszönhetem a feleségemet, Györgyi Annát. Amiben megbuktunk együtt az a Shakespeare királydrámák című előadás volt. Akkor találkoztunk, akkor jöttünk össze, és a vicces helyzet állt elő, hogy a darab megbukott, de két lányunk született „belőle”.

V.I.: Íróként sok drámát átdolgozott; Shakespeare, Csehov, Dumas, Tolsztoj műveit. Mit ad Önnek az átírás?

K.Cs.: Ez nálam úgy működik, hogy van egy probléma, amit valaki megírt, és ez a probléma izgat engem. Mindig azt fogalmazom át a saját nyelvemre. A Hazatérés Dániába drámámban sem a Hamletet írtam újra, hanem a hamleti dilemmát. Mit kezdjen az ember a tisztességtelenséggel? Ezt gondoltam végig XX. századi szemmel. A színháznak feladata ezeket az örök kérdéseket újra feltenni, és megtalálni rá a mai választ.

V.I.: Már elkezdte a munkát Miskolcon, de mikor lehet majd ennek az eredményét látni? Fura szituáció alakult ki: „két dudás van egy csárdában”, vagyis jelen pillanatban két igazgatója van a színháznak.

K.Cs.: Nem, csak egy igazgatója van: Halasi Imre. Én még csak hangolgatom a „dudámat”. A következő évadot készítem elő, szerződtetek, évadtervet készítek, költségvetést, üzleti tervet. Nagy körültekintést, felkészülést igényel, hiszen ez egy egymilliárdos intézmény. Ezt áttekinteni, minden dolgozót megismerni óriási feladat. Június 1-től leszek ténylegesen a Miskolci Nemzeti igazgatója. A tervek szerint az első saját bemutatkozás a Nyári Színházban lesz, nem sokkal az Operafesztivál után. Kezdésnek egy zenés darabbal szeretnénk megörvendeztetni a közönséget.
http://musicianswho.hu