Nosztalgikus séta a „régi” Miskolcon. (4.)Nem hagyhatom ki visszaemlékezéseimből a Szemere utca – Budapest Bank hátsó végénél lévő kicsi téren álló bronz szobrot (amely ugyan már a közelmúlt alkotása), amely Miskolc méltán elismert Mancs nevezetű német juhász, „kereső” kutyájának az emlékére, életnagyságban készült. Ez a kutya a város büszkesége volt, országosan is ismert, a több mint 5 éve bekövetkező haláláig. Még a Kossuth Rádió is megemlékezett ennek a kutyusnak a halálának évfordulójáról, tavaly októberben. Ez a kutya kitűnő gazdájával és oktatójával együtt („Spider” speciális mentő csoport), rövid kis élete során bejárta a fél világot, hogy ahol különböző katasztrófák történtek (földrengés, árvizek, stb) elsőként ott voltak és segítettek. Kereste a romok alatt lévő embereket, élve-vagy halva. Különösen kiemelkedő és sikeres „munkája” volt, az 1999-es törökországi Izmit városában történt nagy földrengés után, megtalált a romok alatt egy még élő kislányt, aki az életét neki köszönheti. Akkoriban az események után ez a török család és Izmit városa is meghívta Őt a gazdájával együtt köszönetképpen. Ne felejtkezzünk el soha, e valóban tiszteletet érdemlő kutyáról sem. De ahogy látom és ennek nagyon örülök, még ma is sokan emlékeznek rá, mert mindég látok virágot, gyertyákat e szobor mellett. Most pedig a sétámat folytatva, befordulok a Széchenyi utca – Villanyrendőr és a Városháztér irányába. A mai napig is még Villanyrendőr-ként nevezett csomópont érdekessége az volt, hogy itt volt az 50-es években Miskolc első és sokáig egyetlen közlekedést irányító lámpája. Ez akkoriban egy kis beton torony volt, amelyben fent ült egy rendőr és kézi irányítással kezelte a lámparendszert. Mert ezt megelőzően a közlekedést irányító rendőr még ott állt lent a csomópontnál és a kezével jelezve irányította a forgalmat. Sok humorosnak mondható jelenetek is voltak a sétálók legnagyobb örömére, mert igen bevállalósnak mondható rendőrök is voltak, akik kimondottan tánclépésekkel és mozgásokkal kápráztatták el az embereket. Ekkor még közel sem volt akkora a forgalom, mint már mostanság. A 60-as években viszont már a forgalom annyira kezdett megnőni, hogy sorra jelentek meg a városban az automatikus rendszerű közlekedési lámpák. Főleg a belvárosban, mert akkoriban a Széchenyi utcán bonyolódott le a forgalom egésze. Itt járt a villamos, az autóbusz közlekedés, személyautók, és a teherforgalom is. Egyszerűen a zsúfoltság volt a jellemző addig, amíg a későbbiekben megépültek a déli és északi tehermentesítő utak, s ezek után már az autóbuszok nem közlekedhettek itt, nagy terhet levéve erről a belvárosi utcáról. Majd az 1980-as évek elejétől sétáló utca lett, és ekkorra már kivonták az itteni közlekedésből a személyautókat és a teherforgalmat is. A 60-as-70-es években a miskolciak az utca Színház előtti oldalát „forint”, a szembeni oldalt pedig „fillér” oldalnak hívták. A „forint” oldal volt a fiatalok körében a fajsúlyosabb a sétájuk során. El kell mondanom, hogy ekkoriban a város még igen lepusztult állapotban volt, málladozó vakolatú és felújításra szoruló épületek sokaságával. A Széchenyi utcáról nyíló kapuk belső udvarokba vezettek (mint most is ), ahol további kis „utcácskák” voltak találhatók sok lakóépülettel, egészen le a Szinva patakig. Félelmetesen siralmas állapotúak voltak ezek akkortájt. Az akkori Tanácsok nem sok energiát és pénzt fordítottak erre. Az utcán, ha végigsétáltunk az üzletek kínálata is igen egysíkú és választékában is szegényes volt. De azért megtaláltuk a módját, hogy ezen azért változtassunk különböző furfangokkal, de beszereztük magunknak azt máshonnan, ami az ízlésünknek megfelelő volt. Az akkori fiatalságnak is már lényegesek voltak a divatos ruhák viselése, mint pld. a farmernadrág és egyebek, és ezt meg is oldottuk. A „fillér” oldalon továbbhaladva a Színházzal szemben volt a „Polónia” étterem, eszpresszó, a pincéjében söröző. Elegáns vendéglátóhelynek számított akkoriban, igen nagy forgalommal és az éttermében rendezvényekkel. Ma már nem igazán tudom követni, hogy a régi üzletek, vendéglátó helységek helyén most mik üzemelnek, mert ez eléggé változó. Csak azt látom gyakran, hogy végkiárusítás, mert az üzlet úgymond becsődölt, vagy nem bírják fizetni a magas bérleti díjakat. És sajnos sok üres üzlethelyiség is található „kiadó” jelszóval. Továbbhaladva elérkezünk a Capri cukrászdához, amely még ma is üzemel. Ez akkoriban egy igen elegáns cukrászdának számított, nagyon finom süteményekkel és igényes vendégkörrel. Mindig „telt ház” volt. Továbbhaladva elérkezünk a Rákóczi házhoz, amely barokk stílusban épült és a város egyik legrégibb lakóházának számít. Most a miskolci Galéria található itt. E ház alatt van a Sötétkapu amelyen áthaladva a Rákóczi utcára érünk ki. A 8. szám alatt található volt egy igen csábító édességbolt, csupa delikát, illatos termékekkel. Amely korábban Lövey József cukrászmesteré volt az 1952-es államosításig, és előtte még presszóként is üzemelt. Elérkeztünk az Erzsébet térig, mely városrészről a következő folytatásban fogok írni, és sétánkat akkor folytatjuk tovább. Rengeteget lehetne még írni az akkoriban itt található különböző üzletekről és épületekről, de én csak a kiemelten fontos és jellegzetes építményeket és üzleteket fogom kiemelni. Mert akkor még egy forgalmas, lüktető belváros volt, nyüzsgő élettel szórakozási lehetőségekkel stb. Ezért se vége, se hossza nem lenne a felsorolásnak. Őszintén remélem, hogy velem fognak tartani a továbbiakban is. Ha kíváncsiak az előző sétáim helyszíneire is, azokat megtalálják ezen ujság oldalain visszalapozva, időrendi sorrendben. Első cikk megjelent: 2012 febr. 29-én, ugyanezen cím alatt.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog