Nosztalgikus séta a „régi” Miskolcon. (5.)
Az Erzsébet tér Miskolc legszebb, és igen sok történelmi múlttal rendelkező tere. Ami legelőször is megfogja az erre sétálókat, a tavasszal virágpompában álló kisméretű japán cseresznyefasor. Azért vált szükségszerűvé a kisméretű fák ültetése, hogy ezzel ne erősítsék a tér szűk jellegét. De mindenképpen csodálatos látványt nyújtanak. A tér előtt délről magasodik az Avas, melynek oldalában áll az avasi gótikus református templom, és ez tulajdonképpen Miskolc legrégebbi épülete (15-ik századi). A templom mellett harangtorony áll, negyedóránként hallható harangjátékkal, mely zenejáték a város távolabb eső pontjain is még hallható. Tipikus miskolci hangulatos, hangjáték. Az Erzsébet fürdő kupolás épülete, amely saját termálforrással rendelkezik a 19-ik század végén már állt. Emlékeim szerint nagyon népszerű volt ez a fürdő (gőzfürdő is) a régi miskolci emberek számára. De tudomásom szerint jogi huzavonák miatt évek óta zárva tart, és az átalakítása folyamatban van. A tér közepén áll Magyarország első egész alakos Kossuth szobra. Újdonság a térszinti szökőkút. Itt helyezkedik el a Magyar Akadémiai Bizottság Székháza is. Majd visszasétálva a Széchenyi utca felé a térrel közös sarokházak nagyrészt ekletikus stílusban épültek. A sarkon áll az „Arany Szarvas Gyógyszertár” amely már a 19-ik század végétől működik, és a benne lévő bútorzatok is a 19-ik század vége óta változatlanul megmaradtak. Ha ide belépünk a régmúlt szele érint minket és nosztalgiával tölt el. Most pedig elérkeztünk a Városháztérre. Itt található a romantikus stílusban épült Városháza és a klasszicista stílusú Megyeháza. A Városháza elődje az 1600-as évek közepétől már itt állt. De az 1843-as földrengés, majd az azt követő júniusi tűzvészben megrongálódott. Ezután újból felépült és 1871-ben átadták. Az 1878-as nagy miskolci árvíz idején megint kár érte, de ezt a katasztrófát már túlélte. A Megyeháza 1826-tól áll, előző sikertelen építkezési próbálkozások után, de sorsa hasonló volt a tűzvész által, mint a Városházáé. Majd 1941-ben új szárny épült hozzá, majd a 60-as évek végén még egy. Itt a Városháztéren áll egy Széchenyi szobor Melocco Miklós alkotása, amely a miskolci lakosság többsége szerint esztétikai szempontból kifogásolható. Az én véleményem is hasonló. A Városháztér túloldali terén áll Szt. István egész alakos szobra, előtte virágórával. Most e száraz adathalmaz után, melyek szerintem lényegesek azok számára, akik valóban ismerni akarják e város történetét, visszafelé elindulunk az utca „forint” oldalán. A mai Rácz Kávéház korábban Dominó Presszó volt, de az ezt megelőző években (50-es években) szintén így hívták, az akkori tulajdonosa nevén, aki híres cukrászmester volt. De az államosítás után, mint minden más privát szféra, ez is beépült az állami tulajdonba. És elérkeztünk a mai Miskolc egyik szégyenfoltjához, azaz a régi Avas Szálló épületéhez, amely most torzóként áll és tovább pusztul. Ez a háborús időket idéző Szálló, jó ideje csúfítja a Széchenyi utcát már 1997 óta, amikor is bezárták véglegesen. Korábban Miskolc és a belváros egyik legjelentősebb középülete volt. A jelenlegi tulajdonosa (olasz cég?) és az Önkormányzat perben áll egymással, idáig még nem sok végeredménnyel, de hogy végül is mi lesz ennek a valaha nagyon elegáns épületnek a sorsa az további rejtély marad, és az, hogy főleg mikor? Ez az épület a belváros legtöbb szórakozási lehetőségét nyújtotta egy épületen belül az embereknek. A Szállodán kívül itt volt a Kossuth mozi, melynek hatalmas előcsarnokából, ahol is a pénztárak álltak, kétoldali ívelt elegáns lépcsősoron lehetett felmenni az emeleten lévő mozihelyiségbe. Ugyanitt volt külön, kisebb befogadóképességgel egy Art mozi is, kimondottan a jeles művészfilmek vetítésére. Az utca másik főbejáratán keresztül, szintén egy nagy előtérből nyílt egy Presszó, és a „Matyóterem” vendéglő, cigányzenével. A Kossuth mozi földszintjén lévő előtérből a kétoldali lépcsősor között lehetett megközelíteni a város legelegánsabb Éttermét, a galériával ellátott Fehér Termet. Ebben az Étteremben élő tánczene szólt és adott volt a táncolás lehetősége, aki ezt akarta. Aki kulturáltan akart szórakozni az ide jött, de természetesen ez nem volt olcsó mulatság. Volt különterme is, amiket esküvői és más családi eseményekre ki lehetett bérelni. Az Étterem ruhatára mellett egy kissé eldugott csigalépcsőn megközelíthető volt az éjszakai bár is, (Jereván) ahol igazi intim hangulat volt, kis műsorokkal és bárénekesekkel. A nyári időszakban pedig e hatalmas épület által körbezárt belső udvarban nagy területű kerthelyiség volt, ahol is a nyári délutánokon és estéken igen kellemes volt kiülni vacsorázni vagy csak iszogatni, és az élő zenekar divatos zenéjére táncolni, vagy csak hallgatni azt. De nagy kár ezért a csodálatos épületért. Ez a városunk egyik igen nagy vesztesége. Az akkori ifjúság és természetesen az idősebb korosztály is, nem unatkozhatott. De az igazi pezsgő élet ebben a városban a 80-as évek közepéig tarthatott. Mert ekkor már érezhetővé vált a változások előszele, és ez igen sok bizonytalanságot okozott a közéletben is, és minden más tényezőre kivetítve is, a közelgő, számunkra még ismeretlen szituációval szemben. Amelyet ugyan nagyon vártunk, de mégis bizonyos fokú óvatosságra intett, mert az ismeretlent meg kell majd még tanulnunk. A mai sétámat itt most befejezem és a folytatásban eljutunk a mai Pátria Üzletházhoz. Őszintén remélem, hogy akiket érdekel ez a sorozat, azok velem fognak tartani a továbbiakban is. Az ezzel a témával foglalkozó korábbi írásaimat mindig meg fogják találni ezen újság oldalain, visszalapozva időrendi sorrendbe. Első cikk megjelenése 2012. febr. 29-én, ugyanezen cím alatt.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog