Gyurcsány Ferenc, 2012. március 11., 11:19 ·
Van az „elmúltnyolcév” és van az „elmúlthúszév”. Az előző a szocialista-szabaddemokrata kormányok elutálást, az utóbbi az egész rendszerváltozás utáni időszak elutasítását célozza. Széles a múltölők tábora. A Jobbiktól a Fideszen át, az LMP-n keresztül a szégyenlős szocikig és a civilek sokaságáig terjed. Ők mind felelősek azért, hogy itt áll egy ország, amely megveti saját világát, az egyetlent, aminek realitása, jövője van.
A múltölők a radikálisok szövetségesei, ha tudják, ha nem. Meg azoké, akik a politikamentes politikában hisznek, így persze a gyengélkedő ellenzék elől szívják el a levegőt és a Fidesz malmára hajtják a vizet.
A magyar média, üzleti, kulturális elit sokat tett a fiatal magyar demokrácia válságáért. Nem többet, mint mi, politikusok, de majdnem annyit. Mert a politikai középszerre, a bűnre, az alkalmatlanságra könnyebb volt a demokratikus új Magyarország politikai rendszerének egészét diszkvalifikáló ítélettel reagálni, mint árnyalt elemzést adni, néven nevezve a bűnt és a bűnöst. Így mindenki mehet a levesbe, politikussal és politikai rendszerrel együtt. És mi marad?
A lila ábrándozás egy jobb világról, a „lehet más a politikáról”, Simicska-Nyerges-Orbán árnyékhatalom, egyrészt-másrészt elemzőkkel, apatikus vagy éppen ingerült választókkal.
Tegnap talán tízezren lehettek a Szolidaritás tüntetésén. A Milla külön ünnepel. Az emberek meg kielégületlenek, mert nem nyavalygást, hanem programot akarnak hallani, és erőt akarnak látni. A demokratikus ellenzék a saját sírját ássa, ha nem érti meg, a politika nem önmagában ócska, a rendszerváltozás nem tévedés, hanem minden nehézsége ellenére történelmi meghatározottság, az egyetlen valóságos út. Ábrándozhatunk másról, megölhetjük a demokratikus Magyarország tisztességének utolsó morzsáit is, de akkor mi marad? A nihil.
Orbán meg röhög a markába.
Kellemes vasárnap délelőttöt.