A történet bennünk él. Olvastuk vagy filmen láttuk, a Nyomorultak észrevétlenül ott él a bőrünk alatt. Jean Valjean, Javer. A rabságból szabadult önfeláldozó fegyenc és az elvakult törvényszolga. És Cosette, Marius, a kis Gavroche, a kocsmáros Thénardier és boszorkány neje. A nyomor vámszedői. Munkaadói önkény, elbocsátás, elzüllés, tehetetlenség. Végső kétségbeesés és forradalmi láz. Lelkesedés és véres elbukás. Közben a mindent átszövő reményteljes és reménytelen szerelem.
Ott kavarog mindez előttünk. Nagyon is ismerős. Napjaink szereplőit láthatjuk a színpadon. Egyelőre még barikád nélkül. A darabban minden a helyén van. Sasvári Sándorral az élen, a színészek nagyszerűen teszik dolgokat. Akinek szíve van, elvarázsoltatik.
A musical bemutatóját vastapssal köszöntötte a közönség. És – ami még mindig ritka Magyarországon – a miskolci nagyérdemű állva tapsolta meg a produkciót. A tiszteletadás természetesen szólt a darab rendezőjének, a színház igazgatójának, Halasi Imrének is, akit a város vezetői mondvacsinált okokkal váltottak le. A direktor azonban bátor ember és nem csendesen távozik, ahogyan manapság szokás. Nyilatkozataiban rendszeresen leleplezi egy klientúra-építő hatalom önkényét és álságosságát. Megteheti, hiszen 9 év nyugodt munkálkodást hozott a színháznak. Munkásságának eredménye, hogy a vidéki színházak közül a Miskolci Nemzeti Színház nézőszáma a legnagyobb.
A történelem különös fintora, hogy igazgató-rendező hattyúdala Miskolcon épp ez a musical lett: a Nyomorultak! Nézzétek meg!