Cáfolta a Központi  Nyomozó Főügyészség, hogy vizsgálatot indítottak volna annak az állampolgári bejelentésnek a tartalma miatt, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Roland sorozatszínészt szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között.  

 

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzet szerdai számában megjelentekre az MTI-nek úgy reagált: mivel a bejelentés semmilyen konkrétumot nem tartalmazott, továbbá nem merült fel gyanúra okot adó adat, a dokumentumot tájékoztatási céllal megküldték a büntetőügyben másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészségnek.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az

MTI megkeresésére azt közölte, hogy mivel folyamatban levő bírósági eljárásról van szó, és a jelzés bíróságot érint, abban a bíróság jogosult eljárni.

 

Damu Roland erőszakos közösülés, súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt indított perében a jövő héten hoz határozatot másodfokon a Fővárosi Törvényszék. Tavaly szeptemberben első fokon hat év börtönre ítélte és ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől Damu Rolandot a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A Blikk korábban arról számolt be: egy a Központi Nyomozó Főügyészségre érkezett bejelentés szerint Szabó Noémi, a Damut első fokon hat évre ítélő exmiskolci bírónő a sértett (aki szintén miskolcról származik))előző vagy mostani férjének unokatestvére. A Magyar Hírlapnak múlt héten Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője úgy nyilatkozott: csak közeli rokonság lehet olyan kizáró ok, amely miatt a perben eljáró bírónak elfogultságot kell bejelentenie.